Huszonegy góllal győzött az U18-as csapat


OTP Bank-PICK Szeged–Tisza Volán SC 44–23 (20-11)
U18 I. osztály, Kelet, 18. forduló, Szeged, Ludányi Márton sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Ivanics, Tóth.
OTP Bank-PICK Szeged: Vízkeleti, Makrinov (kapusok), Kiss 6/3, Szabó 3, Csurkó 7/1, Molnár 3, Debreczeni 5, Szegi, Répás, Balog 5, Palkó 5/1, Csamangó 2/2, Boros 1, Dengi 5, Vágvölgyi 2. Vezetőedző: Balda Ákos.
Győzelmi reménnyel fogadták akadémistáink a szomszédvár csapatát. Az első gólt Palkó Zsolt szerezte, majd Csurkó Dávid kétszer is betalált, így – Vízkeleti Áron védéseinek is köszönhetően – 3–1 állt az eredményjelzőn. Dengi Zsombor után ismét Palkó Zsolt volt eredményes, Csamangó Olivér góljával pedig 7–3-ra vezettünk a tizedik perc végén. Vágvölgyi Szilárd átlövése után Csurkó Dávid értékesített egy hétméterest, Balog Dominik pedig ötre növelte az előnyt: 10–5.
Palkó Zsoltot nem tudták tartani a volánosok, Debreczeni Richárd után Balog Dominik is eredményes volt, Szabó Medárd beállóból szerzett gólja után már 15–9-re vezettek akadémistáink. Emberhátrányba kerültünk, két hetest is megítéltek ellenünk, egyiket Vízkeleti Áron kivédte, a másik után pedig Balog Dominik nem engedte közelebb kerülni a vendégeket: 16–10. A játékvezetők bőkezűen bántak a büntetőkkel, tőlünk Palkó Zsolt és Kiss Attila is értékesítette a magáét, félidőben kilenc volt az előnyünk: 20–11.
A szünet után ismét Kiss Attila volt eredményes, ismét büntetőből, majd Debreczeni Richárd zörgette meg a hálót, 22–11. Vízkeleti Áron sorozatban mutatta be a védéseket, a megszerzett labdákat pedig Molnár Botond váltotta gólra a túloldalon: 24–12. A második játékrészben egyre inkább érvényesült akadémiai csapatunk fölénye, Szabó Medárd és Csurkó Dávid találataival távolodtunk a vendégektől (27–12).
Dengi Zsombor percei következtek, három perc alatt háromszor célzott pontosan, közte még Vágvölgyi Szilárd is villant, a félidő derekán 31–13-ra vezettünk. Makrinov Dominik védése után Molnár Botond robogott végig a pályán, Csurkó Dávid találatával pedig húszra nőtt a különbség: 33–13. A vendégek időkérése sem akasztotta meg Balda Ákos tanítványainak ritmusát, percenként, menetrendszerűen érkeztek a gólok: Szabó Medárd, Debreczeni Richárd és Balog Dominik is újabb találatot szerzett, 37–14. A végén már a pontatlanság és a fellazult védelem is belefért, két kimaradt hétméteres ellenére Boros Andor, Kiss Attila és Dengi Zsombor is megzörgette a hálót, a végeredmény fölényes győzelem: 44–23
Balda Ákos: – Tisztességesen végigdolgozta a csapat a mai mérkőzést, a végjátékban volt pár hibánk, amiből több könnyű gólt lőtt az ellenfél. Azt gondolom, hogy a kulcsjátékosaikat sikeresen kikapcsoltuk a játékból, sikerült egy jó védelmet felhúznunk, amiből sok rendezetlen védelem elleni gólt sikerült lőni. Gratulálok a csapatnak. Van még 4 mérkőzésünk, szeretnénk eredményesen szerepelni ezeken.
A felnőtt kupadöntő hétvégéjén szünetelnek a korosztályos bajnokságok, így a #kiskékek legközelebb április 25-én, szombaton lépnek pályára, a Mezőkövesd gárdáját fogadják a Ludányi Márton sportcsarnokban.






























