Parádés U18-as idénynyitó


DEAC-OTP Bank-PICK Szeged 26–47 (9–23)
U18 I. osztály, Kelet. Debrecen, Agrártudományi Egyetem Sportcsarnoka, 80 néző. Vezette: Kincses, Leiter.
DEAC: Nagy, Barta, Szuhai (kapusok), Szőnyi 3, Kovács 3, Máthé, Al-Rubaye 3/1, Gaburi 2/1, Laczkó 2, Kun 4, Bagdi 2, Ács-Ivánka 1, Hacker, Csáki 2, Göncző 1, G. Nagy 3. Vezetőedző: Kerezsi Ádám
OTP Bank-PICK Szeged: Lugosi, Gábriel (kapusok), Mezei 7/1, Sümegi 2, Pásztor 7/1, Nagy, Bihari 4, Urbán 4, Oláh 7/1, Ballai 4, Molnár 1, Szegi 3, Tilger 1, Hajdu 3, Sándor 1, Kummer 3. Vezetőedző: Szász Bálint.
U18-as akadémistáink első bajnoki mérkőzése Lugosi Csanád védésével indult, az első szegedi gól pedig Molnár Botond nevéhez fűződött. Ezután Pásztor Zsombor triplázott: előbb hetesből, utána kétszer akcióból volt eredményes (1–4). Gólcsend következett, amit Kummer Milán tört meg, majd Mezei Botond bombázott kétszer a debreceniek hálójába (2–6). A házigazda sorban adta el a labdákat, a #kiskékek pedig éltek a kínálkozó lehetőségekkel: Tilger Nimród és Urbán Péter is eredményes volt, negyed óra játék után 4–12 állt az eredményjelzőn.
Jó ritmust találtunk, különösen Oláh Zétény volt elemében, majd Hajdu Péter is pontosan célzott. A félidő hajrájára fordulva Szász Bálint időt kért. Ennek is köszönhetően újabb Oláh Zétény-találatot jegyezhettünk fel, de kaput talált Sándor Lóránt és Ballai Dániel is. Oláh Zétény két góljával zárult a játékrész: 9–23.
A szünet után Pásztor Zsombor cikázott át a védők között, a huszonötödik gólt pedig Sümegi Boldizsár szerezte, 9–25. Kettős emberhátrányba kerültünk, zárkózott is a DEAC, de Mezei Botond lehűtötte a kedélyeket: 15–28. A befejezéseket ezután Pásztor Zsombor vállalta magára, a kapuban pedig immár Gábriel Olivér állta a sarat: három perc alatt négyszer is megakadályozta a házigazdák gólszerzését (16–32).
A meccs utolsó negyedében újabb rohamra indultak a #kiskékek, Mezei Botond és Oláh Zétény után beállóból Szegi Marcell volt kétszer eredményes: 18–37. Aktívak voltak a szélek is: Bihari Kristófot kétszer is sikerült megtalálni az indításoknál, Ballai Dániel pedig háromszor fejezte be jól a támadást, negyvenedik gólunkat is ő szerezte, 19–40. A legvégén sem lankadt a lendület, a házigazda pedig csak asszisztálni tudott akadémistáink produkciójához, a végeredmény: 26–47
Szász Bálint: – A DEAC ellenfeleként kezdtük meg a 2026/27-es évadot. Amit kértem a gyerekektől, azt maradéktalanul vissza is kaptam. Védekezésben agresszívan, labdaszerzésekre irányulva csináltunk szép dolgokat. A lerohanásainkat magas számmal és hatékonysággal értékesítettük. Örülök, hogy mindenkinek megfelelő játékpercet tudtam biztosítani, mindenki meghálálta a bizalmat. Gratulálok a Csapatnak!























.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)

