Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára
PICK Szeged
PICK Szeged

Akadémiai büszkeségek

A PICK Kézilabda Akadémia célja, hogy minél több játékost adjon a magyar férfi kézilabdának, illetve hogy a tehetséges játékosaink bemutatkozhassanak az OTP Bank-PICK Szegedben, ott pedig komoly szerepet kapjanak. 2020. január 1-je óta rengeteg tehetséges játékos lépett pályára az NB I.-ben és az európai elitsorozatban, a Bajnokok Ligájában.

Akadémiánk nevelése, Szilágyi Benjámin alapembernek számít a #kékek csapatában. Utánpótlás-válogatott játékosunk a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, és gólokat is szerzett.

Nagy büszkeség volt, hogy szegedi akadémistaként szerepelt a magyar felnőtt férfi kézilabda-válogatottban Molnár Robin, aki a premieren a kapuba is betalált.

Az eltelt időszakban Fekete Gellért, Varga Mihály, Rea Barnabás, Gazsó Péter, Juhász Ádám, Balogh Dániel, Ludmán Marcell, Tisza Levente, Radvánszki Zsolt, Hegedűs Patrik, Krivokapics Luka, Tóth József, Bajus Brunó, Kecskés Dániel, Szepesi Zsombor, Lukács Kornél, Nagy Tibor és Kucsera Máté kapott szerepet a nagy csapatban. Rájuk igazán büszkék vagyunk, hiszen mindannyian példát mutatnak a fiataloknak, hogy az alázatos, kemény munkának meglesz az eredménye.


A 2024/25-ös idény kezdetétől a PICK Kézilabda Akadémia szakmai stábja minden hónapban megválasztja a hónap akadémistáját, a díjat hazai mérkőzéseink szünetében adjuk át.

A 2024/25-ös idény díjazott akadémistái:

Koncz György Antal

U21

Matic Dávid

U18

Herbert Benedek

U20

Lukács Kornél

U21

Bucsányi Kada

U16

Vágvölgyi Szilárd

U18

Fejes-Kovács Marcell

U20

Kucsera Máté

U21

Tóth Mélykúti Dávid

U20

Az év akadémistája: Matic Dávid

A hónap akadémistáin túl minden félévben díjazzuk a „Jó tanuló, jó sportoló” akadémistákat is.


Ők az akadémiai büszkeségeink.

Ugrás az oldal tetejére