Könnyed U18-as idényzáró Békésen


Békési FKC–OTP Bank-PICK Szeged 24–47 (9–20)
U18 I. osztály, Kelet, 22. forduló, Békés, Városi Sportcsarnok, 69 néző. Vezette: Ivanics, Tóth.
OTP Bank-PICK Szeged: Vízkeleti, Harta (kapusok), Pásztor, Kiss 4, Szabó 6, Molnár, Debreczeni 8/1, Szegi 2, Répás 2, Barcsay 2, Balog 2, Palkó 3, Csamangó 3, Hajdu 1, Bucsányi 7/2, Dengi 7. Vezetőedző: Balda Ákos.
Esélyesként lépett pályára U18-as csapatunk az idényzárón, a Békés vendégeként. Ehhez méltóan is kezdtek akadémistáink: Bucsányi Kada az első perc végén talált be hetesből, majd sorra jöttek a gólok, Palkó Zsolt, Balog Dominik és Szegi Marcell is eredményes volt, így hét perc után 1–6 állt az eredményjelzőn. Vízkeleti Áron remek hatékonysággal védte a kapuig eljutó lövéseket, neki is köszönhető, hogy a hazaiak második góljára egészen a kilencedik perc végéig „kellett„ várni.
Debreczeni Richárd ismét elemében volt, büntetőből és akcióból is megzörgette a hálót. Balda Ákos már az első félidőben lehetőséget biztosított a cseréknek is: Szabó Medárd beállóban volt hatékony, Barcsay Attila és Kiss Attila átlövésből növelték az előnyt. A játékrész elején látott feszes védekezés is fellazult kissé, így az utolsó percekben a vendéglátók is elkezdték gyűjtögetni a találatokat. A szünetre ennek ellenére is meggyőző vezetéssel vonultak akadémistáink: 9–20.
A második félidő ritmusát Debreczeni Richárd és Bucsányi Kada szabta meg, a kapuban pedig az U16-os kerettag Harta Olivér állta útját a békési rohamoknak. Egyre nőtt az előny, a harminchatodik percben 14–27 volt az állás. Dengi Zsombor többször jól szaladt el a szélen, és Répás Benedek is jól szállt be a játékba. A hajrára fordulva tizenkilencre hízott a különbség: 21–40. A végjáték is jól sikerült, az U16-os korosztállyal bajnoki címet nyerő Hajdu Péter és Kiss Attila is betalált, utóbbi gólja zárta a találkozót, végeredmény: 24–47.
A győzelemmel zárult idény végén a #kiskékek a keleti csoport tabellájának harmadik helyére futottak be. Bár a bajnokságnak ezzel vége, a nyári pihenés még nem kezdődik el, hiszen a csapat hamarosan útra kel, hogy részt vegyen a svédországi Aranas Open nemzetközi kézilabda tornán.




























