Tizenhat sztori (7. rész)

Montpellier-ben többször is játszottunk már. Remek kis település, pálmafákkal, szép belvárossal, régi épületekkel, kávézókkal. Fekete György egykori csapatmenedzserünk imád futni, így a kora reggelt úgy indította, hogy elment kocogni. Miközben rótta a kilométereket, nézte a tájat, az épületeket. Annyira elmerengett, hogy egyszer azt vette észre, hogy nem tudja, hogy merre van az arra.

Mivel a szlogenünk a „Csak előre!”, így ő csak előre futott. Egyszer azt látta, hogy egy autópálya tűnik fel. Rosszat sejtett. Bement egy benzinkútra, ahol megkérdezte, hogy merre van az a szálloda, ahol ő valójában lakik. A kútkezelő kedvesen elmagyarázta, hogy körülbelül tíz kilométert kell visszafutnia a városig, majd ott balra fordulni, és öt kilométer után pont a szállodának fut majd neki.

A csapat már végzett a reggelivel, éppen sétálni indult volna, amikor megérkezett a hotelhez. Folyt róla a víz rendesen, a játékosok pedig tapssal köszöntötték a montpellier-i maratonfutót.