Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Előtérben az egyéni fizikai felkészítés

Csapatunk itthon lévő tagjai a PICK Arénában készülnek a szezon folytatására. Főként egyéni fizikai felkészítés szerepel a programban.
Előtérben az egyéni fizikai felkészítés
Előtérben az egyéni fizikai felkészítés

A megszokott módon indul minden nap a tréning. A játékosok egy kört alkotnak, meghallgatják Juan Carlos Pastor beszédét, aki mindig kiemeli, hogy mit vár a tréningen, majd átadja a szót Slobodan Acimovnak, aki pedig felvázolja, hogy mit kell elvégezni a foglalkozáson. Mivel kis csapat, összesen hat játékos alkotja jelenleg a keretünket, így ez a kör most jóval kisebb, mint amikor teljes a keret.

Csütörtök délelőtt a PICK Arénában, a dr. Bérczi Mihály sportcsarnok küzdőterén gyakoroltunk. Bemelegítés, majd ádáz lábtengócsata vezette fel a tréninget. A legnagyobb elánnal Nenad Damjanovics harcolt, aki rá jellemző módon nem ismert elveszett labdát, mindenre ment, még arra is, amit lehetetlen volt elérni. Egy futball BL-döntő egy ilyen meccshez képes „csak kispiskóta”, ennek hatalmas a presztízse.

A derbi után jöhetett a köredzés, amelynek volt tempója. „Fokozatosan lépkedünk előre, fokozatosan kapják a terhelést a játékosok, egyre jobban növeljük az adagot” – foglalta össze a felkészülés ezen szakaszát Acimov erőnléti edző. Egyedül Matej Gaber végzett külön munkát, a többiek teljes erőbedobással gyakoroltak. Ez a hét erről szól, pénteken jön még egy kondiedzés, a hétvége szabad, a jövő héten pedig már csatlakozik a kerethez Sebastian Frimmel, így hétre növekszik a létszám.

Pénteken (Sport 1, 18 óra) jön a #kékek újabb adása, 2023-ban először. A műsorban az év edzéséről láthatnak felvételt, természetesen a világbajnokság is szerepet kap, a műsor készítői megkérdezték, hogy kit tartanak esélyesnek, illetve Legendánkkal, Tenke Endrével is hosszabb interjút láthat a #HandballFamily.

Ugrás az oldal tetejére