Harmadik győzelmet arattuk a szezonban szombat este a PICK Arénában. Ellenfelünk az első félidőben nagy erőfeszítésre késztetett minket, a szünet után aztán érvényesült a papírforma. Galéria.
Kipipáltuk a harmadik feladatot. Csapatunk szoros első félidő után 44-32-re nyert a PLER-Budapest ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Az első féldőben kétszer is időt kért Michael Apelgren, ez sok mindent elárul a csapat teljesítményéről. A második félidei játék biztató volt, ekkor állva hagytuk ellenfelünket. Apelgren ezúttal is bátran számított a fiatalokra: az utolsó negyedórában például olyan is előfordult, amire nagyon régen volt példa. Egyszerre hat magyar játékos volt nálunk a pályán.
Harmadik bajnoki mérkőzésünkön is láthatunk fiatal játékosokat a PICK Arénában. A PLER elleni találkozóra Mikler Roland mellett három idegenlégiósunk kapott pihenőt a szakmai stábtól.
Szombaton 18 órakor a PLER-Budapest együttesét fogadjuk a PICK Arénában, a K&H férfi kézilabda liga 1. fordulójában. A találkozó előtt szélsőnkkel, Sebastian Frimmellel, valamint ellenfelünk játékosával, egykori szegedi kedvencünkkel, Sunajko Stefannal beszélgettünk.
Szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabda ligában a PLER-Budapest csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Vezetőedzőnkkel, Michael Apelgrennel beszélgettünk.
Csapatunk szombaton 18 órakor a K&H férfi kézilabda ligában a PLER-Budapest együttesét fogadja a PICK Arénában. Főpróbát tartunk a jövő heti, Plock elleni BL-nyitányra.
Augusztus 26-án (kedd) 10 órától mindhárom szeptemberben megrendezésre kerülő hazai mérkőzésünkre megvásárolhatod belépődet. A bajnokságban a PLER, a Bajnokok Ligájában pedig az Orlen Wisla Plock és a PSG érkezik a PICK Arénába. Jegyinformációk.