Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

22 találat a következő keresőszóra: "Hutvágner István"

Hírek

U20
Már az első félidőben előnybe került, a másodikban pedig teljesen felőrölte ellenfelét U20-as akadémiai csapatunk, így megérdemelten nyertek a Gyöngyös ellen 46–33-ra. Győzelmükkel a második helyre léptek elő a tabellán.
Akadémia
U18-as együttesünk 14 órától, az U20-as gárda pedig 16 órától lép pályára a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen a Ludányi Márton sportcsarnokban a korosztályos első osztályú bajnokságok tizennegyedik fordulójában.
U20
Ezüstéremmel zárta az őszi idényt U20-as csapatunk a bajnokságban. Kiváló szezont futnak: egyetlen vereséget szenvedtek még szeptemberben, azóta mind a tíz ellenfelüket felülmúlták. A sikerek hátterébe Hutvágner István vezetőedző engedett bepillantást.
Akadémia
A második részben Szász Bálint, az U16-osok edzője, valamint Hutvágner István, az U20-as csapat munkáját irányító szakember, foglalta össze akadémiai csapataink felkészülésének eddigi eredményeit.

Játékosok, stáb

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére