Ellenfélmustra - bemutatjuk az Elverum csapatát

Vissza
Ellenfélmustra -  bemutatjuk az Elverum csapatát

Vasárnap 17 órakor a VELUX EHF Bajnokok Ligája A csoportjában, a 7. fordulóban a norvég bajnok Elverum Handball csapatát fogadjuk. Ismerkedjünk meg az ellenfelünkkel.

Premier! Írtuk már, hiszen a norvég Elverum Handball ellen még nem játszottunk a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Vasárnap először nézünk velük farkasszemet. Igazán patinás együttesről van szó, hiszen a klubot 1949-ben alapították. Elverum egy kisváros, összesen 12 ezer 400 lakója van, a Terningen Arénába 2400 szurkoló fér be.

2015-ben mutatkoztak be

A norvég bajnok a 2015-2016-os idényben mutatkozott be a BL-ben. Ekkor az alsó ágon szerepeltek, ötödikek lettek a csoportjukban, majd egy év múlva is ebben a pozícióban végeztek. A 2017-2018-as szezonban negyedikek lettek, míg tavaly a legjobb idényüket futották: 10 meccsen 6-szor nyertek, egyszer döntetlent játszottak, míg háromszor vereséget szenvedtek, ekkor a harmadikok lettek.

Pastor emlékek

Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics viszont már találkozott a nemzetközi kupában az Elverummal. A 2011-2012-es idényben, az EHF-kupa második fordulójában a Pastor vezette Valladolid otthon 38-29-re nyert, majd idegeben 25-24-re hozta a meccset, így kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást. Másodedzőnknek, Marko Krivokapicsnak igazán jól ment ellenük, hiszen az első találkozón ötször, míg a másodikon négyszer talált be.

Magyar párharc

Az Elverum a története során egyszer találkozott magyar csapattal, méghozzá a Tatabányával. A 2012-2013-as szezonban a norvégok örülhettek, mindkét meccset megnyerték, otthon 32-23-ra, míg a bányászvárosban 27-23-ra.

Azt nem mondhatjuk, hogy bombaformában van a norvég bajnok, főként ez a BL-re igaz. Eddig egyetlen pontot szereztek. Hazájuk bajnokságában a második helyen állnak, hét bajnokin ötször nyertek, van egy döntetlenjük és egyszer, november 2-án a Naerbo otthonában 31-29-re kikaptak.

A norvég játékosok mellet dán, svéd és izlandi légiósok erősítik a keretüket. A BL-mezőny negyedik legfiatalabb csapata érkezik majd hozzánk.

A nyári új fiúk: Rasmus Boysen, Sebastian Hennenberg, Thorsten Fries, Tobias Gröndahl, Thomas Solstad, Alexander Blonz és Sander Wennberg.

A 35 éves Michael Apelgren a 2014-es idény óta irányítja a csapat munkáját. Az Elverum eddig hétszer nyerte meg a bajnokságot, egyszer pedig a Norvég Kupát.

Érdekesség, hogy a nyáron Franciaországban már találkoztunk velük, Strasbourgban a nyitómeccsünkön döntetlent játszottunk ellenük.

Jön tehát a premier, mindenki bízik abban, hogy az összecsapás végén együtt ünnepelhetjük a győzelmet.

A BL-találkozót a Sport1 tévé élőben adja, csapatunk közösségi felületei fotókkal, videókkal jelentkeznek majd.

Strasbourgi meccs

Elverum-MOL-PICK Szeged 32-32 (17-19)
mérkőzés, Strasbourg, Rhénus Aréna, 1500 néző. Vezette: Yann Carmaux, Julien Mursch (franciák)
MOL-PICK Szeged: Alilovic - Radivojevics 9/3, Maqueda 2, Bombac 1, Gaber 3, Bodó 1, Källman. Csere: Mikler (kapus), Rosta 4, Sostaric 3, Kásperek 3, Stepancic 3, Canellas 1, Zsitnyikov, Blazevic, Henigman, Sigurmannson 2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Kiállítás: 4, ill. 6 perc.
Hétméteresből: 2/2, ill. 4/3
    

 

Közzétéve: 2019.11.09.

TOVÁBBI HÍREK

2024
05/10
300 ovissal sportoltunk

Péntek délelőtt Ásotthalmon 300 ovissal sportoltunk egyet, mi tartottuk meg a bemelegítést a fiataloknak.

2024
05/08
10 éves EHF-kupagyőzelmünk ünnepére készülünk

2014. május 18-án Berlinben megnyertük az EHF-kupát. Jövő szombaton lesz 10 éve. Ünnepi eseményekkel készülünk.

AZ ÖSSZES HÍR