Patinás párharc következik itthon a Zagreb ellen
Ponttal tértünk haza Kielcéből, Lengyelországból. Történelmi volt ez a pontszerzés (27-27 lett az eredmény), hiszen az egykori BL-győztes otthonában eddig mindig vereséget szenvedtünk. Ez a múlt, remek sikert, és fontos pontot szereztünk a Bajnokok Ligájában. 253. BL-találkozónkon a 22. döntetlent értük el. Huszonhét gólt szereztünk idegenben, jelenleg 6982 találatnál járunk. Tizennyolc gól kell a hétezerhez, ezt minden bizonnyal a következő fordulóban, október 26-án (csütörtök) elérjük. Szép jubileumhoz érkezhetünk.
Péntek kora délután szerencsésen hazaértünk, a péntek és a szombat a pihenésről szól. Vasárnap viszont edzünk, készülünk az említett szegedi meccsre, a horvát HC Zagreb elleni összecsapásra.
Igazán patinás a párharc velük, hiszen első idényünkben, már 1996-ban találkoztunk velük a BEK-ben. Az első két meccs döntetlennel végződött, azóta 18 összecsapást vívtunk velük. Kiváló a mérlegünk: 10 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség a mutatónk.Ellenfelük kiváló formában van, jelenleg 5 pontjuk van a csoportban, az elmúlt fordulóban hazai környezetben az észak-macedón Pelister együttesét verték meg.
Névadó támogatónk, a PICK Zrt. is készül a találkozóra, ismét kitelepülnek az Aréna elé, lesz kóstoltatás és sok-sok játék, így érdemes lesz időben érkezni a meccsre.
A PICK Aréna kapuit 17.15-kor nyitjuk meg, jegyet online ITT lehet vásárolni.
Nagy szükségünk lesz lelkes szurkolótáborunkra, mert a csoportból való továbbjutás szempontjából fontos meccset játszunk.
Luka Stepancic Kielcében lőtt gólja lett a forduló harmadik legszebb találata.