Nikola Portner az OTP Bank-PICK Szeged játékosa


– Örömmel jelentem be, hogy július 1-től csapatunk játékosa lesz Nikola Portner. A BL-győztes kapussal 2029. június 30-ig kötöttünk szerződést. Igazán tapasztalt kézilabdással sikerült megállapodnunk, komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.
Nem esett messze az alma a fájától – ez a megállapítás Nikola Portnerre is igaz, hiszen édesapja, Zlatko Portner egykor Európa egyik legismertebb kézilabdázója volt. A szerb RK Metaloplastika együttesével kétszer nyert BEK-et, a jugoszláv válogatottal pedig világbajnok lett. Fia, Nikola azonban nem a mezőnyben – édesapja irányítóként játszott –, hanem a kapuban ért el kiemelkedő sikereket.
Nikola Portner 1993. november 19-én született a franciaországi Lyon városában. Pályafutása során szerepelt a BSV Bern, a Kadetten Schaffhausen, a Montpellier Handball (BL-győztes volt a francia együttessel is), a Chambéry Savoie Mont Blanc Handball és a SC Magdeburg csapataiban. Utóbbival kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját. A svájci válogatottban több mint 150 alkalommal lépett pályára. Különlegesség, hogy ő lesz klubunk első svájci játékosa.
– Tisztában vagyok azzal, hogy milyen tradíciókkal rendelkező csapathoz igazolok, hiszen pályafutásom során többször is játszottam a Szeged ellen. Izgatottan várom a kezdést, és azt, hogy először magamra ölthessem a csapat mezét. Egyelőre még ismerkedem a várossal, bár a rekkenő hőség miatt most kevesebb időt töltök a szabadban. A PICK Aréna viszont csodálatos, a klub munkatársai már megmutatták nekem, nagyon élveztem az ott töltött időt. Már most izgatottan gondolok arra, hogy telt ház előtt futhassak ki a pályára. Hamarosan találkozunk, addig is kellemes nyarat és jó pihenést kívánok a #HandballFamily minden tagjának! – nyilatkozta Nikola Portner.



.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)

























