Meghívtuk a bajnoki döntőre a Sugó tamburazenekart

„Irány Sükösd!” – adtuk ki kedd kora este a jelszót, majd autóba ültünk, és a Bács-Kiskun vármegyei település felé vettük az irányt. Csapatunk magyar válogatott játékosával, Bodó Richárddal meglepetésre készültünk.

Két hete vettük fel a kapcsolatot a Sugó tamburazenekar vezetőjével, Neibl Zsolttal. Pillanatok alatt barátság alakult ki közöttünk, és már akkor arról beszélgettünk, hogy szeretnénk meghívni őket a bajnoki döntő szegedi mérkőzésére.

A kis sükösdi zenészeket ma már senkinek sem kell bemutatni, hiszen országos ismertségre tettek szert, miután az Országházban, az országgyűlés alakuló ülésén két számot is előadtak. A Baja mellett található község művelődési háza előtt parkoltunk le.

Telt ház és komoly sajtóérdeklődés fogadott bennünket. Rajtunk kívül is érkeztek vendégek, akik ajándékokat hoztak a zenekar tagjainak.

„Sziasztok! Szeretnénk nektek bemutatni az OTP Bank-PICK Szeged magyar játékosát, Bodó Richárdot!” – hatalmas taps köszöntötte Ricsit. Már ekkor feltűnt egy kisfiú, akin PICK-mez feszült, a nyakában pedig #kékek sál. Gyorsan kiderült, hogy Márkó maga is kézilabdázik, és már többször járt a PICK Arénában. Milyen kicsi a világ: 110 kilométerre Szegedtől is vannak szurkolóink – ez óriási büszkeség számunkra.

Ricsi éppen Márkónak adta át azt a 40 darab jegyet, amelynek köszönhetően a Sugó tamburazenekar és családtagjaik velünk együtt szurkolhatnak majd a jövő keddi bajnoki döntőn. Nagy volt az öröm, és ezután közös „hangolásba” kezdtünk: Neibl Zsolt zenekarvezető hangosan rázendített, hogy „Hajrá!”, mire a gyerekek teli torokból üvöltötték: „Szeged!”

Előkerültek az aláírókártyák, Ricsi pedig szorgalmasan osztogatta az autogramokat. Rengeteg fotó készült, természetesen közös kép is. Jó volt látni a gyerekek őszinte rajongását és azt, mennyire boldoggá tette őket, hogy egy híres sportolóval találkozhatnak.

Természetesen előadás nélkül sem maradtunk: a fiatalok elővették hangszereiket, és önfeledten muzsikálni kezdtek. Csodás volt élőben hallani őket, látni az örömteli játékukat. A végén pacsival búcsúztunk: „Jövő héten találkozunk!”

Ismét megtapasztaltuk, milyen jó érzés adni – főleg olyanoknak, akik valódi értéket képviselnek.