Klubunk elnökének, dr. Szűcs Ernő Péternek karácsonyi köszöntője


Kedves HandballFamily!
Nem is kezdhetem mással, mint a köszönettel, hiszen ebben a nehéz évben is mellettünk álltatok, rengeteg segítség érkezett tőletek. Ezért nagyon hálásak vagyunk. A világ most nemcsak azt arcát mutatja, amely a szépről, a jóról szól, továbbra is korlátozások között éljük a mindennapokat. Nem egyszerű ez senkinek sem, így nekünk a #HandballFamily tagjainak sem. Sokan elvesztették a szeretteiket, a barátaikat, akik hiányoznak majd ezen a meghitt ünnepen, amely a szeretetről, az összetartozásról szól.
Ebben a nehéz helyzetben a PICK Szeged család, azaz mi megmutattuk, hogy mennyire jó közösséget alkotunk, példát próbálunk mutatni arra is, hogy a szeretet és az összetartozás, a közös munka átsegít a legnehezebb pillanatokon is. A sok rossz mellett szerencsére azért rengeteg jó és szép dologra tudunk visszaemlékezni. Maradjon is meg mindez a szívünkben, tegyük el a 2021-es sikereket jó mélyre, amely biztos vagyok benne, hogy erőt ad a következő esztendőkre.
Ismét bajnokok lettünk. Micsoda siker ez mindannyiunknak! Negyedjére lettünk Magyarországon a legjobbak. A sok-sok üres lelátós meccs után végre veletek, a mi fantasztikus szurkolóinkkal élhettük meg ezt a sikert. Csodás volt, így nem feledjük a 100. Bajnokok Ligája-győzelmünket, a 6000. BL-gólunkat, az utánpótlásunkat, az akadémiai együttes, a PICK Szeged U23-as csapatának bravúros ezüstérmét a felnőttek között az NB I/B-ben. Az őszt, az utolsó nemzetközi meccset a legendás újszegedi sportcsarnokban, és a PICK Aréna avatót, a megnyitó ünnepséget, azt, hogy több ezer szegedi énekelte az újonnan hangszerelt és a szurkolóink által felénekelt indulónkat, tapsolt a Legendáinknak, majd szurkolt a fantasztikus győzelmünkért. Ott van és ott is marad szívünkben a premieren elért THW Kiel elleni siker, annak a hangulata, a győzelem, az ünneplés, és a végén a tánc, a feledhetetlen és önfeledt öröm. Néhány nap múlva pedig a büszkeség töltött el bennünket, mert december 16-án a 60. születésnapját ünnepelte klubunk.
Nagy dolog ez, a történelmünk és a jelenünk csodás és sikeres. Azt kívánom, hogy emlékezzetek erre, maradjon ez meg 2021-ről, és maradjunk meg ilyen remek közösségnek, mert ahhoz, hogy továbbra is sikeresek maradjunk, ez elengedhetetlen.
Mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok mind a magam, mind a Pick Szeged valamennyi tagjának nevében!
Dr. Szűcs Ernő Péter elnök