Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Egy hét múlva kezdődik a BL-szezon

Szeptember 14-én (szerda) 18.45-kor megkezdődik számunkra az EHF Bajnokok Ligája 2022–2023-as idénye. Az első meccsen hazai pályán a spanyol Barca lesz az ellenfelünk.
Egy hét múlva kezdődik a BL-szezon
Egy hét múlva kezdődik a BL-szezon

Igaz, van még egy meccsünk a BL-bemutatkozásig, hiszen csütörtök 18 órakor a PICK Arénában az újonc HÉP-Cegléd lesz az ellenfelünk, de a #HandballFamily már megkezdte a visszaszámlálást. Egy hét múlva kezdünk az EHF Bajnokok Ligájában.

Nem mindennapi ellenfelet fogadunk szeptember 14-én (szerda) 18.45-kor. A BL-címvédő ellen mutatkozunk be a nemzetközi porondon. Talán most is olyan felfokozott a várakozás, mint 1977-ben, amikor csapatunk, az akkor Szegedi Volán néven szereplő együttes az első nemzetközi meccsét játszotta. És bizony azon a premieren is a katalán Barcelona volt az ellenfelünk.

Furcsa volt akkor minden, ízlelgetni kellett, hogy külföldi csapat érkezik hozzánk az újszegedi sporiba. A bemutatkozás nem mindennapira sikeredett. A KEK-ben, az első meccsen 27–22-re nyertünk, Buday Ferenc – vasárnap hosszabb interjút olvashatnak majd vele itt a honlapon – 10 gólt dobott, így öt gólos előnyre tettünk szert. Jöhetett a visszavágó. A hetvenes években azért a hírek nem úgy jutottak el az emberekhez, mint napjainkban, így sokan csak másnap értesültek arról, hogy a visszavágón csak 15–13-ra kaptunk ki, így továbbjutottunk. Hatalmas siker volt ez.

Igazán patinás a párharcunk a katalánokkal, eddig a nemzetközi kupákban (BL és KEK) 20 meccset játszottunk. Előbbiben 16-szor, utóbbiban négyszer csaptunk össze.

A húsznál maradva: ez lesz a 20. idényünk az európai topligában, még 1996-ban mutatkoztunk a BEK-ben, azóta 232 meccset játszottunk, és 112-szer nyertünk. Az első teljes szezonunk lesz a PICK Arénában, ahol eddig négy BL-találkozón léptünk pályára – ezeket összesen eddig 25 ezer 500 néző tekintette meg –, és veretlenek vagyunk. Három győzelem mellett egy döntetlen a mérlegünk.

Két aktuális bajnok néz majd egymással farkasszemet, így ez is a meccs pikantériája. Egy hét múlva jön az Év meccse, amelyre jegyet ITT lehet vásárolni, illetve személyesen a PICK Arénában, információk: ITT!

Azonban miközben várjuk már a Barca elleni rangadót, ne feledjétek: csütörtök Meccsnap, itthon a Ceglédet fogadjuk. Találkozzunk a PICK Arénában!

Neked ajánljuk

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére