Balatonfüreden folytatjuk a szereplésünket


Eseményekben bővelkedő hét záróakkordja lesz a vasárnapi balatonfüredi mérkőzésünk. Szerdán önfeláldozó csapatmunkával idegenben győztük le a Zágrábot a Bajnokok Ligájában. Pénteken jelentettük be, hogy vezetőedzőnk, Michael Apelgren 2028-ig meghosszabbította a szerződését. És pénteken távozott az élők sorából klubunk alapítója, dr. Bérczi Mihály.
Misi bácsi emléke előtt győzelemmel szeretnénk adózni Balatonfüreden. A papírforma a mi sikerünket ígéri: ellenfelünk ugyanis az eddig lejátszott hat mérkőzéséből csak egyet, a PLER ellenit tudta megnyerni, a Budai Farkasok ellen döntetlenre végzett. Az FTC, a Gyöngyös, a Tatabánya és a Szigetszentmiklós ellen pont nélkül maradt Kis Ákos legénysége.
A Füred sok gonddal küzd, több játékosuk is megsérült, így kulcsemberek hiányoznak majd a meccsről. Több ismerős név is feltűnhet a szegedi szurkolóknak, hiszen Fekete Bálint a nyáron Dabasról igazolt a Balaton-parti együttesbe. A jobbátlövő tagja volt a 2014-ben EHF-kupa-győztes csapatunknak.
Fekete Gellért a PICK Kézilabda Akadémia nevelése. A beálló az elmúlt idényben előbb Csurgón, majd Füreden játszott. Az őszt a Budakalász gárdájában kezdte, de a sérülések miatt a Füred visszarendelte.
A magyar válogatott Bóka Bendegúz egy évet játszott nálunk, a hazai együttes egyik meghatározó alakja.
Melnyicsuk Viktor a PICK-utánpótlásban nevelkedett, édesapja, Jurij Melnyicsuk a Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatával magyar bajnok volt.
A fiatal Ambrus Bence a közelmúltban mutatkozott be az NB I-ben, a szélső egykori játékosunknak, Ambrus Józsefnek a gyermeke.
Egy biztos: hazai oldalon jó pár kézilabdásnak komoly kötődése van a szegedi csapathoz.
Nem árt az óvatosság, hiszen a szezon kezdete óta erre figyelmeztet Michael Apelgren vezetőedzőnk. A magyar bajnoki mérkőzéseket komolyan kell venni, hogy elkerüljük az olyan kellemetlen élményeket, mint amilyen a tatabányai és a csurgói volt.
Csapatunkban Magnus Abelvik és Janus Smárason továbbra is a sérülése utáni rehabilitációját végzi. Csapatunknak van miért törlesztenie: az előző szezonban kikapott Balatonfüreden. Most erre nem is gondolunk - már csak Misi bácsi emléke miatt sem.
A meccset az M4 Sport+ élőben közvetíti.
























.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)


.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)














