Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Búcsú Misi bácsitól

Kilencvenöt éves korában elhunyt klubunk alapítója, dr. Bérczi Mihály.
Búcsú Misi bácsitól
Búcsú Misi bácsitól

Szomorú ez a nap. Elveszítettünk, nem jössz többet közénk. Nagyon vártunk az 50 éve az élvonalban ünnepre, hogy együtt legyél azzal a csapattal, amely megalapozta a szegedi férfi kézilabda sikerét. Vártunk, és nagyon reménykedtünk abban, hogy ismét jól leszel, és elfoglalod a helyed a lelátón. Ismét szurkolsz nekünk, mosolyogsz ránk, integetsz a fiúknak. Zúgott is a PICK Arénában: „Misi bácsi! Misi bácsi!”

Nagy ajándékot kaptunk tőled: ezt a csodás klubot, amiért több ezren rajongunk, és amely sokunk életének meghatározó része lett. Megálmodtad, megvalósítottad Szegeden a férfi kézilabdacsapatot Ludányi Marci bácsival közösen.

Elindítottál bennünket egy úton, és napjainkban neked is köszönhetően már jegyzett csapattá váltunk Európában.

Nagyon sokat tanulhattunk tőled: emberséget, tisztességet, eleganciát, kitartást. Rendszeresen jöttél hozzánk – nemcsak a meccsekre, hanem edzésekre is. Amint megláttak a fiúk, odamentek hozzád, mosolyogtak, örültek neked. Te pedig kezet nyújtottál. Az a kézfogás pedig olyan kemény, férfias, sportos volt, amilyet csak te tudtál adni. Mindenki kedvelt, és aki veled egyszer kezet fogott, az biztos, hogy örökre szívébe zárta, és úgy emlegeti majd később is: „Misi bácsi kézfogása!”

Az élet része az elmúlás. Most kicsit elcsendesedünk, emlékezünk, mert rengeteg élmény fűz bennünket hozzád, és ezeket idézzük fel: az idénynyitó kezdődobás, a sok-sok üzenet, amit a csapatnak és a szurkolóknak küldtél, a rengeteg vicc, amivel szórakoztattál minket – hiszen imádtál csipkelődni – mind-mind velünk marad, és mindig hiányozni fog.

A PICK Aréna csarnoka a neved viseli, ott vagy a Legendák falán, így mindig velünk leszel, minden edzésen, minden meccsen.

Piki, azaz Pióker Sanyi odafent a mennyben már fogadott. Mutatta az utat, hogy hol van az égi csapatod, a Szegedi Előre: Badó Laci, Giricz Sanyi, Csáky Béla, Szabó „Sonka” László, Tóth Géza, Lukács Jani, Hubai Jani, Noel Józsi, Oláh Zoli és a többiek.

És most megérkezett az elnök. A fiúk megnyugodtak, hogy az Égiek szegedi csapata ismét jó kezekben van – dr. Bérczi Mihály kezeiben.

Fájdalommal búcsúzunk tőled. Emlékedet méltó módon ápoljuk, megőrizzük.

Nyugodj békében, Misi bácsi!

Neked ajánljuk

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére