Flensburgra fel! Komoly BL-feladat következik

Vissza
Flensburgra fel! Komoly BL-feladat következik

Szerdán 20.45-kor (élő: Sport 1) az EHF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a német SG Flensburg Handewitt otthonában lépünk pályára.

„Jönnek a K.O. meccsek!” – ezt csapatunk másodedzője, Marko Krivokapics nyilatkozta a közelmúltban. Juan Carlos Pastor segítője arra gondolt, hogy immár olyan találkozók várnak ránk, amelyeken csak egy győztes van. Aztán ünnepelhet, mert kiharcolta a továbbjutást. Az első ilyen meccset a Magyar Kupában a Gyöngyös ellen hoztuk. Szerdán jön az újabb ilyen feladat, immár az EHF Bajnokok Ligájában. A nyolcaddöntő első mérkőzésén szerdán 20.45-kor Németországban, az SG Flensburg Handewitt otthonában lépünk pályára.

Már hétfőn este útra keltünk. Az éjszakát Budapesten, a reptér melletti szállodában töltöttük. Korán keltünk, a Liszt Ferenc reptérről Zürichbe utaztunk, majd onnan Hamburgba repülünk. Az utolsó etap buszút lesz, a német kikötővárosból két órás út vár ránk. Este már edzésen veszünk részt, szerda délelőtt is lesz egy átmozgató foglalkozás.

A 231. Bajnokok Ligája-fellépésünk következik. A Flensburg ellen eddig nyolcszor mérkőztünk, a mérlegünk: 1 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség. Nem igazán kedvező a mutatónk, de az utolsó németországi meccsen csak komoly küzdelem után tudott legyőzni bennünket az egyszeres BL-győztes, akkor 26-24-ra nyert. Itthon elmaradt a meccsünk, így az EHF 10-0-s német győzelemmel rögzítette a találkozót.

Mi jól hangoltunk, 42-23-ra nyertünk a Fejér B.Á.L. Veszprém ellen, továbbra is veretlenül vezetjük az NB I-et. A Flensburg is győzelemmel hangolt, a Melsungen otthonában 32-26-ra nyert. A Bundesligában jelenleg csak a negyedik helyen állnak.
 
A BL-csoportjukban sem remekeltek, csak a hatodik helyen jutottak tovább. Ebből viszont nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert a Flensburg az Flensburg, amely az otthonában félelmetes.

De mi is azok vagyunk, hiszen a csoportkörben a német bajnok THW Kiel otthonában döntetlent játszottunk, otthon, a PICK Aréna-avatón pedig nyerni tudtunk ellenük. Eddig a BL-ben a német klubok közül a Magdeburggal, a THW Kiellel, a Füchse Berlinnel, a Rhein-Neckar Löwennel és mostani ellenfelünkkel, a Flensburggal találkoztunk.
 
A keretünket 15 fő alkotja. Bánhidi Bence és Luka Stepancic sérülés miatt nem játszik, nem tartott a csapattal, szerencsére a többiek rendben vannak, Nik Henigman is rendbe jött.

Érdemes figyelemmel kísérni a közösségi oldalainkat, a három napos útról videókkal jelentkezünk, kedd este pedig egy Útifilmet is láthatnak majd a #HandballFamily tagjai. A szerdai meccset a Sport 1 élőben adja.

Közzétéve: 2022.03.29.

TOVÁBBI HÍREK

2024
04/17
Vasárnap a PICK Arénában játszik az U21-es csapatunk

Vasárnap 16 órakor az NB I/B-s bajnokság 26. fordulójában az OTP Bank-PICK Szeged U21 a Vecsés csapatát fogadja. A #kiskékek ismét a PICK Arénában vívják a meccset.

2024
04/16
Jegyértékesítés a HSA NEKA elleni meccsünkre

Április 30-án (kedd) 18 órakor utolsó hazai alapszakaszbeli meccsünket vívjuk a HSA NEKA ellen a K&H férfi kézilabda ligában. Megkezdődött a jegyértékesítés.

AZ ÖSSZES HÍR