A PICK Kézilabda Zrt. Közleménye

Vissza
A PICK Kézilabda Zrt. Közleménye

A Pick Kézilabda Zrt. az elmúlt napokban Nagy Lászlónak, a Magyar Kézilabda Szövetség Alelnökének és a veszprémi kézilabda csapat sportigazgatójának több alkalommal tett valótlan tartalmú állításai miatt az alábbi közlemény kiadására kényszerült.

Határozottan állítjuk (szükség esetén ezt bizonyítani is tudjuk), hogy Nagy László a magyar bajnoki döntő második mérkőzése előtt egy nappal WhatsApp-üzenetben kereste meg csapatunk magyar válogatott játékosát, Bodó Richárdot. Ricsi professzionális sportolóhoz méltó módon elutasította a kapcsolatfelvételt.

Ezt követően terjedni kezdett szurkolói fórumokon ez a hír, mellyel kapcsolatosan klubunk elnökéhez 2021. június 24-én a Vaksz című műsorban kérdés érkezett, és mely kérdésre egyenes választ adott.

Nagy László ezt követően egyáltalán nem kereste a klubunkat (sem annak bármely munkatársát, de erre még visszatérünk), hanem a Magyar Nemzet c. napilap 2021. július 3-i számában az „üggyel” össze nem függő módon – tettét és azzal kapcsolatos felelősségét el nem ismerve – belekeverte a játékosunkat képviselő menedzseri irodát úgy, hogy zavarossá és érthetetlenné vált a magyarázkodása.

Mi felvettük a kapcsolatot a menedzseri irodával (kizárólag azért, hogy tisztázzuk, milyen módon keveredtek ebbe az „ügybe”), és ők mindenben cáfolták Nagy László állításait, egyben kijelentették, hogy a Nagy László által előadottakat iratokkal is cáfolni tudják. A játékosunkat képviselő iroda egyben megerősítette, hogy a veszprémi kézilabdacsapat részéről érdeklődés érkezett feléjük Bodó Richárd veszprémi igazolásával kapcsolatban, akár úgy, hogy a szerződéséből kivásárolják. Ők ez ügyben arról tájékoztatták Nagy Lászlót, hogy erre nincs lehetőség. Megjegyezni kívánjuk, hogy az ügyben ennek a megkeresésnek relevanciája nincs, ugyanakkor miután Nagy László a menedzserirodát is belekeverte az ügybe, a tisztánlátás érdekében kívántuk ezt az információt is megosztani.

Feltehetően Nagy László is beszélhetett a menedzserekkel, ugyanis a Vaksz 2021. július 5-i adásában már azzal a történettel állt elő (melynek egyébként semmi relevanciája nem volt), hogy ő több alkalommal kereste telefonon a Pick Kézilabda Zrt. elnökét, de az „kinyomta”, és azóta sem hívta vissza. Klubunk elnöke lepődött meg legjobban ezen az állításon, mert egyáltalán nem volt semmilyen hívása (sem egy, sem több) Nagy Lászlótól.

Még ezen a napon dr. Szűcs Ernő Péter írásban kérte Nagy Lászlót (az üzenetet egymás után egy óra különbséggel kétszer is elküldve), hogy tisztázza a klubunkat és annak elnökét, egyben tárja fel az igazságot, de az üzenetek válasz nélkül maradtak.

A tegnapi napon kiderült Nagy László állításainak hiteltelensége, és az, hogy az állítólagos telefonos megkeresés milyen egyszerű (nem kívánunk ennél erősebb jelzőt használni), ellenben inkorrekt trükkön alapult, melyet tegnap ismét megpróbált „eladni”, de nem sikerült. Ekkor ismét írt neki klubunk elnöke, mely üzenet tartalmazta azon kérést, hogy járuljon hozzá az összes levelezés nyilvánosságra hozatalához, és tartalmazta a lebuktatás tényét (melyet Nagy László egyáltalán nem cáfolt), és kértük tőle, hogy ne rombolja le a sikeres játékospályafutása során megszerzett nimbuszát, vállalja be tetteit, lássa be, hogy hibázott, kérjen bocsánatot az érintettektől, és akkor új fejezet nyitható a klubok és az érintett személyek kapcsolatában. Ő erre nem volt hajlandó, és több személyt próbált lejáratni, ezért kényszerül klubunk jelen közlemény megjelentetésére.

Sajnálatunkat kell kifejezni, hogy ilyen - a magyar kézilabdázás múltjához és jelenéhez méltatlan - esetről kell beszámolnunk, de fontosnak tartjuk, hogy hitelességünket ismét igazoljuk, hiszen ebben az ügyben nem nekünk kellett volna magyarázatot adnunk, közleményt kiadni.

Nagy László a magyar férfi kézilabdázás emblematikus figurája, aki láthatóan nem tudta még feldolgozni az MKSZ Alelnökségével járó felelősséget, csak bízhatunk benne, hogy jelen esetből tanul, és fel fog nőni arra a szintre, mely szintet a Magyar Kézilabda Szövetségben meglévő funkciója és az egész kézilabdás társadalom elvár vele kapcsolatosan. Mi ehhez a fejlődéséhez sok sikert és jó egészséget kívánunk.

A Pick Kézilabda Zrt. ezzel a közleménnyel ezt az „ügyet” lezártnak tekinti, és csak abban az esetben kívánunk megnyilvánulni a jövőben, ha olyan nem várt események következnének be, amelyek számunkra sértőek vagy nemkívánatosak.

A kézilabdabarátoknak és a #handballfamily tagjainak további szép nyarat és jó pihenést kívánunk!

Hajrá Kékek, Csak Előre!

Közzétéve: 2021.07.07.

TOVÁBBI HÍREK

2024
03/27
Prágában szerepel az U16-os akadémiai csapatunk

A PICK Kézilabda Akadémia U16-os csapata Prágában szerepel egy nemzetközi tornán.

2024
03/27
Szurkolói információk a Veszprém elleni BL-meccsre

Csütörtök 18.45-kor a Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém csapatát fogadjuk a PICK Arénában. Szurkolói információk.

AZ ÖSSZES HÍR