Vb 2019: hat pontot szereztek játékosaink

Vissza
Vb 2019: hat pontot szereztek játékosaink

Nyolc játékosunk összesen hat ponthoz segítette hozzá hazája válogatottját a világbajnokság első fordulójában pénteken.

Magyarország remekül kezdett a D csoportban Argentína ellen, köszönhetően többek között Balogh Zsoltnak, aki futószalagon szállította a gólokat, végül 11-nél állt meg. Átlövésből, betörésből és hétméteresből egyaránt eredményes volt 33 perc alatt, amit a pályán töltött. Beállónk, Bánhidi Bence 41 minutumot játszott a dél-amerikaiak ellen, a második játékrészben az ő találatával vezetett utoljára nemzeti együttesünk. Többször a szegedi Bombázó, Bodó Richárd asszisztja után talált be. Ricsinek egy sikeres lövése volt háromból az argentinok ellen, azonban négyszer az ő kulcspassza után szereztünk gólt.

Horvátország fordulatos és izgalmas találkozón győzte le 31–27-re Izlandot. Déli szomszédunk kapujában Marin Sego kezdett, aki az utolsó percekben fontos védésekkel segítette hozzá a horvátokat, hogy a maguk javára fordítsák az eredményt és legyőzzék az északiakat. Sego 12 hárítással 35%-is védési hatékonyságon zárt, míg védekező specialistánk, Alen Blazevic öt percet töltött a pályán. A másik oldalon Stefán Sigurmannsson nem kapott lehetőséget.

Szerbia és Oroszország összecsapása hasonlóan nagy izgalmakat hozott, mint Izlandé Horvátországgal, azonban előbbin nem sikerült győztest avatni. 30–30-cal ért véget az A csoport rangadója.

Papírforma győzelmet aratott az Európa-bajnok spanyol válogatott a két gólt szerző Joan Canellasszal a fedélzeten, aki egy asszisztot osztott ki, valamint védekezésben egy blokkolt lövése is volt.

Ma mindössze egy játékosunk érdekelt a vb-n, Dmitrij Zsitnyikov és Oroszország 15.30-tól Korea ellen játszik.

Cikk: Becsei Dávid
Fotó: Dénes Balázs

Közzétéve: 2019.01.12.

TOVÁBBI HÍREK

2024
05/07
Szerdán indul a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnoki döntő szegedi mérkőzésre

Szerdán indul a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnoki döntő szegedi mérkőzésre.

2024
05/06
Május 29-én lesz a döntő szegedi meccse

Véglegessé váltak a magyar bajnoki döntő időpontjai. A két győzelemig tartó párharc szegedi meccse május 29-én (szerda) 18 órakor lesz.

AZ ÖSSZES HÍR