Támogatóinkkal zártuk az évet

Vissza
Támogatóinkkal zártuk az évet

Kedden este a Forrás Hotelben támogatóinkkal zártuk közösen az évet. Vastaps köszöntötte a csapatot.

„Aki itt ül, az a magyar bajnokcsapat tagja!” – erre a mondatra mindenki elkezdett tapsolni. Így indult kedd este a Forrás Hotelben a MOL-PICK SZEGED záróösszejövetele. Mivel még egy idegenbeli bajnokink van hátra, így a Cegléd ellen sikerrel (39–23) megvívott találkozó után támogatóinkkal, a klub munkatársaival és a teljes csapattal búcsúztattuk az évet.
Részt vett az eseményen egyik alapítónk, dr. Bérczi Mihály is, aki Juan Carlos Pastor vezetőedző és segítője, Marko Krivokapics mellett foglalt helyet.

Népes volt az összejövetel, amely remek hangulatban telt. Juhász Levente cégvezető köszöntötte a megjelenteket, értékelte a sikeres évet. Ezután Veres Mónika szórakoztatta a vendégeket, majd a vacsora következett. Támogatóink is sok-sok fotót készítettek a csapat tagjaival, beszélgettek velük.

Távozáskor minden vendégünk ajándékba kapta az évkönyvünket, Az aranyos évet, amelynek mindenki nagyon örült.

Cikk: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs

 

 

Közzétéve: 2018.12.12.

TOVÁBBI HÍREK

2019
09/19
Luka Stepanacic számára élmény volt az első szegedi BL-meccse

Csapatunk horvát játékosának, Luka Stepancicsnak furcsa lesz a visszatérés. Vasárnap a MOL-PICK SZEGED győzelméért küzd egykori csapata, a Paris SG ellen. Jobbátlövőnkkel beszélgettünk.

2019
09/19
Edzéslesen: szombaton utazunk Párizsba

Két ponttal gazdagabban utazhatunk szombaton reggel Párizsba, hogy vasárnap 19 órakor a világ egyik legerősebb csapatával, a PSG-vel megküzdjünk a győzelemért a BL 2. fordulójában. Gőzerővel készül csapatunk a csatára, amelynél ma edzéslesen jártunk.

AZ ÖSSZES HÍR