Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Vasárnap: 50 éves múltú rangadó következik

Csapatunk vasárnap 18 órakor a K&H Ligában a MOL Tatabánya KC együttesét fogadja a PICK Arénában. A két csapat 50 éve, 1976-ban találkozott először egymással az NB I-ben.
Szerző: Süli RóbertFotók: Gyenes Kálmán
Vasárnap: 50 éves múltú rangadó következik
Vasárnap: 50 éves múltú rangadó következik

Miközben csapatunk gőzerővel készül a csütörtöki, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amelyet a Paris Saint-Germain Handball otthonában (kezdés: 20.45) vívunk, addig mi egy kicsit nosztalgiázunk.

Komoly évfordulóhoz érkezünk vasárnap, hiszen egy olyan rangadó vár ránk a PICK Arénában, amely nagy múlttal rendelkezik. Ötven éve, 1976-ban mérkőztünk meg először a tatabányai együttessel az NB I-ben. Bizony: öt évtizedes múltra tekint vissza a két csapat párharca. A jelenlegi mezőnyből ilyen patinás múlttal csak az ETO és az FTC elleni csatáink bírnak.

Most azonban maradjunk a tatabányaiaknál, és repüljünk vissza az időben az első Szeged–Bányász mérkőzéshez. 1976. május 21-én jött el a premier ideje – ekkor még tavaszi–őszi rendszerben zajlott a bajnokság. Ellenfelünk 1974-ben magyar bajnoki címet ünnepelhetett, a ’75-ös pontvadászatban azonban csak negyedik lett. Kiváló, válogatott játékosok alkották a keretüket, így hatalmas volt az érdeklődés a találkozó iránt. Megtelt a régi, jó öreg újszegedi sportcsarnok lelátója.

A Volán parádés első félidőt produkált, a kapuban Badó László remekelt, támadásban pedig Csáky Béla játszott eredményesen, így a szünetben 10–9-re vezettünk. Zúgott is a „Hajrá, Volán!”. A második játékrészben hiába irányítottuk a játékot, és volt esélyünk a győzelemre, ellenfelünk rutinja sokat jelentett: Kaló az utolsó másodpercekben szerzett góljával végül a Bányász 24–23-ra legyőzött bennünket.

Érdekesség, hogy az első győzelmünket ellenük pont abban az évben arattuk, amikor ismét bajnoki címet szereztek. 1978. szeptember 19-én hazai pályán 29–28-ra vertük meg őket.

Vasárnap tehát következik egy ötvenéves múltra visszatekintő rangadó. Van miért visszavágnunk a tatabányaiaknak, hiszen ősszel idegenben 34–30-as vereséget szenvedtünk.

A meccset az m4sport.hu weboldalon lehet majd élőben követni, 20 órától pedig az M4 Sport+ felvételről adja le.

Szurkolóink a rangadóra ITT tudnak jegyet vásárolni.

Az 1976-os mérkőzés jegyzőkönyve:

Szegedi Volán–Tatabányai Bányász 23–24 (10–9)
Újszegedi Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Banai, Éliás.
Szegedi Volán: Badó Lesti 1, Tamás 2, Giricz 1, Kiss, Baráth 6, Dobó 3. Csere: Szabó L., Hubai 2, Várkonyi 1, Csáky 7, Oláh B.
Tatabánya: Szabó Pánovics, Kaló 4, Simó 4, Gubányi 8, Mészáros, Bakonyi 2. Csere: Flasch 3, Szigeti 3, Sándor, Bognár, Pavelka.

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére