Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Változik a Bajnokok Ligája lebonyolítása

A következő szezontól 24 csapat vesz részt az első számú nemzetközi kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában. A mérkőzések számát nem érinti az EHF reformja, a lebonyolítást azonban igen.
Változik a Bajnokok Ligája lebonyolítása
Változik a Bajnokok Ligája lebonyolítása

A jelenlegi 16 csapat helyett jövő ősztől 24 együttes alkotja majd a férfi Bajnokok Ligája mezőnyét. Az első körben hat - egyaránt négyes - csoportban zajlanak a küzdelmek, ahol az első két helyezett bejut a legjobb 12 közé, a második körbe, hivatalosan a sorozat középdöntőjébe. A harmadik-negyedik helyezettek pedig átkerülnek a második számú európai kupasorozatba, az Európa-ligába.

A második körben két hatos csoportban játszanak a csapatok. Az azonos csoportból továbbjutó együttesek nem találkoznak újra egymással, hanem magukkal hozzák az egymás elleni eredményeiket. Mindkét hatosból az első négy jut tovább a negyeddöntőbe, az ötödikek pedig az Európa-ligában folytathatják.

A kölni négyes döntő, a Final Four lebonyolítása nem változik. Az EHF hangsúlyozta, hogy az új rendszerrel nem ró extra terhet a csapatokra, a mérkőzések számát nem érinti a sorozat átszervezése.

Neked ajánljuk

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére