Szerdán rangadón fogadjuk a Tatabányát
A hét újabb kihívást tartogat számunkra. A nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában most nem játszunk, azonban a magyar bajnokságban, a K&H férfi kézilabda ligában két meccs is vár ránk. És mindkettőt hazai pályán, a PICK Arénában játsszuk majd.
Előbb szerda 17 órakor a MOL Tatabánya lesz az ellenfelünk, majd szombat 18 órakor a Balatonfüred érkezik hozzánk.
A jelenlegi NB I-es mezőnyből a Fradival és Tatabányával mérkőzünk a legrégebb óta. 1976-ban találkoztunk a Bányásszal először, a májusi szegedig premieren a vendégek nyertek 26–23-ra. Éveken keresztül komoly kis párharc alakult ki a két csapat között, és ez mostanra is igaz, így vérbeli rangadó vár ránk.Az Aalborg legyőzése (34–27) után a csütörtök és a péntek a pihenésről szólt. Magyar válogatott játékosaink (Mikler Roland, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Szita Zoltán) összetartáson és felmérésen vettek részt a nemzeti csapatnál, de a többiek szombat és vasárnap is edzettek.
A hétfő kondival indult, délután labdás trénig szerepel a programban. Kedden délelőtt lesz még egy edzésünk, szerdán pedig következik az első hazai magyar rangadó.
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Online ITT lehet belépőt vásárolni. A személyes jegyvásárlásról ITT olvashatnak.