Nemesnádudvaron tartott tesi órát Bánhidi Bence
A „Küzdj meg a bajnokkal” program egyik állomásán vett részt csapatunk kapitánya, Bánhidi Bence, aki egy délelőtti testnevelésórát vezetett le.
A helyi utánpótlás női kézilabdacsapat játékosai nagy izgalommal várták válogatott beállónkat, aki igazán odatette magát az órán. A gyönyörű és korszerű sportcsarnokban népes szurkolósereg előtt mutathatta meg, milyen jó tesitanár lenne belőle. Egy közös „#kékek” kiáltással indult az óra, majd következett a bemelegítés és a passzolgatás. Ezután egy pörgős sorverseny, majd kapitánylabda színesítette a foglalkozást.
A lányok külön kérésére – és egyben álmuk teljesüléseként – passzolhattak Bencének, majd kapura lőhettek. Természetesen örömmel teljesítettük a kívánságukat, hatalmas lelkesedéssel végezték a gyakorlatot. Nem érkeztünk üres kézzel: egy, a csapatunk által aláírt labdát adtunk át, és elmondtuk a jó hírt, hogy meghívjuk őket a vasárnapi, MOL Tatabánya KC elleni hazai bajnokira. Így együtt szurkolhatnak majd a #HandballFamily-vel, és a lelátóról élhetik át a mérkőzés minden pillanatát.
Ezután előkerült Bánhidi Bence aláírókártyája is. Hosszú percekig álltak sorban a gyerekek, fotózkodtak és beszélgettek csapatkapitányunkkal.
– Mindig élmény gyerekek között lenni, jó látni, hogy itt Nemesnádudvaron mennyire szeretik a kézilabdát, és milyen örömmel fogadtak – ami mindig jól esik egy játékos lelkének. Sok tehetséges fiatalt láttam, bízom benne, hogy a jelenlétem és az együtt eltöltött kis edzés nagy motivációt ad a pályafutásukhoz – nyilatkozta Bánhidi Bence.
A nemesnádudvari tesi óráról március 7-én (szombat) délután egy #kékek vloggal jelentkezünk – érdemes lesz figyelni közösségi felületeinket.
































