Negyven éve Magyar Kupa-győztesek lettünk


Negyven éve. Szinte hihetetlen, hogy ennyi idő telt már el a második Magyar Kupa-győzelmünk óta. 1982. április 14-én hoztuk haza immár második alkalommal a díszes serleget. Történelmi dátum ez számunkra, amelyre nagyon büszkék vagyunk.
Nagy győzelem volt ez, az első komoly Szeged-Veszprém párharc, és ebből mi kerültünk ki győztesen. Most felidézzük a Magyar Kupa-döntő két mérkőzését.
És akkor nézzük az első meccset, amelyet kétezer néző előtt vívtunk a jó öreg sporiban. Hatalmas hangorkán fogadta a csapatokat. Lele Ambrus gólja nyitotta a meccset, legendánk alaposan elkapta a fonalat, az ő góljainak is köszönhetően 12-6-ra lépett el a Volán. A Veszprém összekapta magát, feljött 13-11-re. Ez a két gólos hazai előny megmaradt a félidőre. Szorosan alakult a második játékrész, csapatunk azonban nem tudott meglépni. Hét perccel a vége előtt 25-21 volt nekünk. És ekkor jött Bartalos Zoltán kapus. Előbb az addig jól játszó Kocsis ziccerét védte, majd zsinórban három (!) hetest hatástalanított, amely a társaknak erőt adott. Tóth Géza kétszer, míg a mezőny legeredményesebb játékosa – 12 gólig jutott –, Lele Ambrus egyszer talált a kapuba. És még nem volt vége a hazai fiesztának, Hubai János az utolsó pillanatokban a szélről volt eredményes, így 8 góllal, 30-22-re nyert a Szegedi Volán.
Április 14-én jöhetett a visszavágó. Ez volt a veszprémi csarnok avatója, amely ebből az alkalomból totálisan megtelt. Jól kezdtek a hazaiak, a 20. percben 12-7 volt a javukra. Arról, hogy a Volán-szurkolók nem izguljanak, Lele Ambrus gondoskodott. Zsinórban három iszonyatosan nagy gólt ragasztott az Építők kapujába, így sikerült feljönnünk 16-14-re. A második harminc percben is rohamozott a Veszprém, de jól álltuk a sarat. A hajrában Hubait Czombos váltotta, amely remek húzásnak bizonyult, előbb gólt szerzett, majd két parádés gólpasszal szolgálta ki Szabó „Sonka” Lászlót. A hajrában már csak egy dologra figyeltünk, hogy tartsuk a Szegeden megszerzett előnyünket. Ez sikerült, „csak” öt találattal kaptunk ki, így 1977. után másodjára is elhódítottuk a Magyar Kupát.
A meccsek jegyzőkönyvei
Szegedi Volán SC-Veszprémi Építők 30-22 (15-13)
Újszegedi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Grandjean, Karsai.
Volán SC: Bartalos Z. – Tenke 3, Lele 12, Szabó 5, Oláh B. 3, Tóth G. 4, Hubai 2. Csere: Oláh Z. (kapus), Borbás 1. Vezetőedző: Boros Gy. László.
Veszprém: Bartalos B. – Horváth G. 4, Gyurka, Kocsis 8, Salamon 1, Keller 4, Debre 2. Csere: Illés, Demény, Pardi 3, Ulcz. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Veszprémi Építők-Szegedi Volán SC 31-26 (16-14)
Veszprém, 2500 néző. Vezette: Szendrei, Somhegyi.
Veszprém: Bartalos B. – Horváth G. 9, Debre 3, Salamon 5, Gyurka, Keller 3, Kocsis 1. Csere: Pardi 4, Ulcz 4, Végh 2. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
Szegedi Volán: Bartalos Z. – Tenke 3, Lele 8, Szabó L. 4, Oláh B. 1, Tóth G. 8, Hubai 1. Csere: Oláh Z. (kapus), Czombos 1, Borbás. Vezetőedző: Boros Gy. László.