Mikler Roland Szeged sportolója díjat kapott


Csütörtök délután a Szegedi Városházára kapott meghívást Mikler Roland, csapatunk játékosa. Évek óta megszokott dolog, hogy Szeged napján díjazzák a legjobb sportolókat.
2023-ban a Szeged sportolója díjat vehette át Roli. Zubai Szabolcs, Vadkerti Attila, Balogh Zsolt, Bodó Richárd, Bánhidi Bence után ő a hatodik játékosunk, aki ebben a szép elismerésben részesül.
– Különleges nap ez számomra, és május 18. biztos, hogy örökre emlékezetes marad. Kilenc éve éppen azokban a pillanatokban, amikor most átvettem ezt a csodás elismerést, akkor Berlinben, az EHF-kupadöntőben küzdöttünk a csapattal. Nyertünk, fantasztikus sikert értünk el. Ez a díj is a csapat érdeme, mert társak nélkül nem lehetnénk sikeresek. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a munkám, a fejlődésem, köszönöm Szeged városának a díjat, ez így, a bajnoki hajrában nagyon sokat jelent nekem – nyilatkozta Mikler Roland.
Iványi Aurél