Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Michael Apelgren: Remek csapatok ellen tesztelhetünk

Csapatunk pénteken útra kelt Norvégiába, ahol Elverumban részt vesz az Elitcup 2025 nemzetközi tornán. Vezetőedzőnk, Michael Apelgren nyilatkozott a torna előtt.
Fotók: Sólya Eliza
Michael Apelgren: Remek csapatok ellen tesztelhetünk
Michael Apelgren: Remek csapatok ellen tesztelhetünk

– A játékosok eddig nagyszerű munkát végeztek. A felkészülés egy kicsit keményebb volt annál, mint amihez hozzászoktak, hiszen skandináv stílusban dolgoztunk, de a csapat nagyon küzdött, és mindent végrehajtott, ami a terveinkben szerepelt. Remélem, hogy ennek az eredménye a pályán is látszani fog. Elverumban két meccset játszunk, és ahogy a felkészülési időszakban mindig, most sem az eredmény a legfontosabb, de szeretném, ha megnyernénk ezeket a találkozókat. A kézilabda a versengésről szól, és fontosnak tartom, hogy már az elején elkezdjük kialakítani a győztes mentalitást – ez egy hosszú szezonban kulcsfontosságú elem.

Természetesen különleges érzés visszatérni Elverumba. Egykori csapatommal akkor kezdtük el a közös utat, amikor a csőd szélén állt, és hosszú évek kemény munkájával sikerült eljutnunk a Bajnokok Ligájáig. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az Elverum továbbra is ilyen magas szinten szerepel, remek kis csapat. Az idei felkészülés során magabiztosan legyőzték a BL-csoportellenfelünket, a GOG-ot és a szintén BL-induló Kolstadot is, így két igazán magas színvonalú mérkőzésre számítok. Ez pontosan az, amire most nagy szükségünk van a közelgő kihívások előtt. A Kielce és a hazai együttes is remek csapat, kiváló teszt lesz számunkra.

További friss hírek

Ugrás az oldal tetejére