Meghívtuk a Csurgói KK elleni meccsünkre Down Alapítvány tagjait
Március 23-án (szombat) 17 órakor a Csurgói KK-t fogadjuk a PICK Arénában. A meccset a Down-szindróma világnapja köré szervezzük.
Nagy nap lesz a Csurgói KK elleni bajnokink. Március 21-én tartják a Down-szindróma világnapját. Klubunk régóta kereste a kapcsolatot a magyarországi Down Alapítvánnyal, ami a közelmúltban megvalósult, így március 23-án (szombat) 17 órakor a CSKK elleni hazai meccsünk ehhez a naphoz kapcsolódik majd. A Down Alapítvánnyal, a Down Dada Szolgálattal közösen egy izgalmas délutánra készülünk.
Talán nem kell bemutatni a sportszerető #HandballFamily-nek Száraz Ferencet, a Rádió 88 egykori műsorvezetőjét, csapatunk egykori szpíkerét. Feri is tagja a Down Dada Szolgálatnak és egy Down-szindrómás kisfiú boldog édesapja. Ezt a kis történetet azért meséltük el, mert így kerültünk közeli kapcsolatba az alapítvánnyal.
A Csurgói KK elleni találkozónkra meghívtuk az alapítvány tagjait, akik már izgalommal várják, hogy együtt szurkolhassanak a #kékek táborával csodás otthonunkban. A gyerekek közül többen abban a szerencsés helyzetben lesznek, hogy játékosokkal futhatnak majd be a bemutatáskor. A mérkőzésen a játékosaink is felemás zokniban játszanak, hiszen ez is a Down-szindróma szimbóluma. Egy biztos, hogy ez a nap örökre emlékezetes marad mindenki számára.