Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Mario Sostaric történelmet írt

Mario Sostaric az Orlen Wisla Płock elleni mérkőzésen megszerezte szegedi mezben az 500. Bajnokok Ligája-gólját. Felidézzük a történelmi találatokat.
Szerző: Süli Róbert
Mario Sostaric történelmet írt
Mario Sostaric történelmet írt

„Ahol az emlékek születnek!” – ezzel a szlogennel buzdítottuk nyáron szurkolóinkat a bérletvásárlásra. Csütörtök este egy ilyen emlékkel gazdagodott mindenki, hiszen csapatunk szélsője, Mario Sostaric megszerezte szegedi mezben az 500. Bajnokok Ligája-találatát. A 34-33-as vereség miatt Mario is szomorú volt, nagyon szerette volna győztesen kezdeni az idényt. A meccs után a VIP-teremben klubunk ajándékát, egy 500-as feliratú mezt vehetett át.

Nézzük, kik írtak eddig történelmet a BL-házigóllistán:

100

Legendánk: Bajusz Sándor volt az első játékosunk, aki eljutott 100 gólig szegedi mezben. Az adai születésű irányító-átlövő már pályára lépett 1996-ban, az első BL-szezonban, amit akkor még BEK-nek hívtak. A szurkolótábor imádta, mert minden meccsen kitette a szívét a pályára. Bajusz végül 136 találatig jutott, jelenleg a 12. helyen áll a góllistán.

200

Egy újabb vajdasági születésű játékos volt az, aki eljutott 200 gólig: Krivokapics Milorad magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes volt csapatunkkal. A BL-ben is szórta a gólokat, talán legemlékezetesebb találata a dán GOG elleni volt – jövő szerdán éppen velük játszunk idegenben –, amikor az utolsó másodpercekben vette be a kaput, és ezzel 34–33-ra nyertünk. Krivokapics a 9. a góllistán, csütörtök este éppen Sebastian Frimmel előzte meg őt: osztrák szélsőnk immár 205 gólnál jár, ezzel utolérte Fero Sulcot.

300

„Zsolti!” – hányszor, de hányszor hangzott így el Balogh Zsolt neve. Az orosházi születésű jobbátlövő volt az első játékos, aki elérte a 300. találatot, méghozzá 2019-ben a szlovén Celje elleni hazai meccsen. Felállva ünnepelte az újszegedi sportcsarnok közönsége. A szurkolók nagy kedvence végül 324 találattal zárta szegedi pályafutását, jelenleg a hatodik helyen áll a góllistán.

400

Itt igazán nem kell messzire visszamenni az időben, hiszen 2024 februárjában csapatkapitányunk, Bánhidi Bence érte el először ezt a csúcsot. Sokáig vezette a házi góllistát, jelenleg a második helyen áll 463 találattal. Nem nehéz megjósolni, hogy beállónknak minden esélye megvan arra, hogy ő is elérje az 500 gólos határt. Egyre közelebb van hozzá.

500

„Mario! Mario! Mario Sostaric!” – ez csütörtök este is többször elhangzott a PICK Arénában. Jobbszélsőnk parádés teljesítményt nyújtott a Plock ellen, kilenc gólig jutott, a harmadik találata jelentette a bűvös 500 elérését. Hatalmas taps köszöntötte, a kivetítőn is megjelent a gratuláció. SuperMario jelenleg 506 találattal áll a házi góllista élén. Ha olyan szezont produkál, mint az előzőben – 130 góllal a második legeredményesebb játékos volt a BL-mezőnyben –, akkor hamarosan a hatszázat is elérheti.

A házi góllistánk élmezőnye:

1.

Mario Sostaric

506

2.

Bánhidi Bence

463

3.

Dean Bombac

378

4.

Bodó Richárd

343

5.

Jonas Källman

325

6.

Balogh Zsolt

324

7.

Imanol Garciandia

208

8.

Frantisek Sulc és Sebastian Frimmel

205

9.

Krivokapics Milorad

200

10.

Bogdan Radivojevics

191

11.

Ilyés Ferenc

163

12.

Bajusz Sándor

155

13.

Zubai Szabolcs

149

14.

Ancsin Gábor

140

15.

Danijel Andjelkovics

136

16.

Luka Zvizej

133

17.

Matej Gaber

126

18.

Mezei Richárd és Borut Mackovsek

125

19.

Miguel Martins

123

20.

Vadkerti Attila

121

21.

Katzirz Dávid

115

22.

Stefan Sigurmannsson

114

23.

Joan Canellas

112

24.

Valentin Ghionea

110

25.

Jorge Maqueda

109

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére