Mario Sostaric: együtt kell lélegeznünk


A tét a kölni négyes döntőbe jutás. A párharc oda-visszavágós rendszerben dől el. Az SC Magdeburg a BL-címvédője, és egy rendkívül erős csapat. Csapatunk vezetőedzője, Michael Apelgren, valamint SuperMario, azaz Mario Sostaric így várja a párharcot:
Michael Apelgren: - Természetesen nagyon izgatottak vagyunk, hogy egymás után másodszor sikerült bejutnunk a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A tavalyi bajnok ellen játszunk, ráadásul a sérültek miatt, kicsit esélytelenebbek vagyunk. Bízom benne, hogy ez a helyzet új inspirációt ad majd a csapatnak, ami egy bravúrt, egy győzelmet eredményezhet. A közönségünk mindig fantasztikus hangulatot teremt, így bízom benne, hogy ismét nagy energiát adnak nekünk a hatvan percre.
Mario Sostaric: - A Bajnokok Ligája címvédője és a világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára, de ez a két mérkőzés, amely a FINAL4-ba juttathat bennünket, felülírhat minden papírformát. A legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk – mind a tizenhatan –, és ehhez óriási szükségünk lesz a szurkolóink támogatására is a PICK Arénában. Csak együtt, hatvan percen át küzdve érhetjük el a győzelmet. Egy ritmusban kell lélegeznünk a mérkőzés minden pillanatában. Minden lehetséges, és hinnünk kell önmagunkban.























.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)











