Körbejártuk szurkolóinkkal a PICK Arénát


Taps. Így kezdődött kedden kora este az I. PICK Aréna túra. Húsz szerencsés szurkolónk - csapatunk Facebook-oldalán és a Rádió 88-nál lehetett jelentkezni – vehetett részt a premieren. A taps pedig nem másnak, mint új játékosunknak, Szita Zoltánnak szólt.
Zozo sem ismerte még a létesítményt, így számára is minden új volt. A kis csapatból többen még nem jártak az új otthonunkban, így ők csodálattal léptek be a negyedik emeleten, és pillantották meg a dr. Bérczi Mihály sportcsarnokot. Különösen Huszta Róbert volt elragadtatva, aki jelenleg Hollandiában él, és előtte nap érkezett haza Szegedre, így először volt az Arénában. Ezután jött a Simon József sajtóterasz, miközben a túrázóknak meséltünk a klubról, a létesítményről, majd a VIP-teremben pihentünk meg egy kicsit.
Itt a legidősebb résztvevőnk, Lakos János árulta el, hogy valamikor ő is kézilabdázott, még salakon játszott, csak egy betegség akadályozta meg abban, hogy folytassa a játékot. Lakos János hatalmas szurkolónk a feleségével együtt, minden meccsünket megnézik a tévében, de ők is most jártak először nálunk. Lakos bácsi sokszor megnevettette a csapatot, mosolyt csalt mindenki arcára. Megnéztük a szektorokat, amit Skaliczki Lászlóról, Jonas Källmanról és Zubai Szabolcsról neveztünk el, sokszor szóba került a Marian Cozma szektor is, majd a Legendák fala előtt időztünk hosszabban.
Nem fáradt el senki, mert élményekben gazdag volt a túra, így végigmentünk az öltöző folyosón, elhaladtunk a dr. Szabó Istvánról elnevezett orvosi szoba előtt, majd jött a sokak által várva várt pillanat: beléptünk a PICK Szeged öltözőjébe, ahol először megemlékeztünk Pióker Sándorról, akiről a rehabilitációs szoba van elnevezve, majd irány az öltöző: itt rengeteg fotó készült a játékosok képével ellátott öltözőszekrények előtt, és hasonló volt a helyzet a konditeremben is.
Képletesen kifutottunk a küzdőtérre, itt is jöttek a kérdések, mi pedig álltuk a sarat, válaszoltunk mindenre. Előkerült két labda is, és mivel voltak fiatalok a csapatban, így ők gyorsan megdobták életük első gólját a PICK Arénában. Készült egy közös fotó, majd a harmadik emeletet vettük célba. A Gyenes Kálmán sajtódolgozóból is pillantást vetettünk a küzdőtérre, ezután pedig a konferenciateremben foglalt helyet mindenki. A meccsek után itt tartjuk a sajtótájékoztatót, most is hasonlóan tettünk, Szita Zolitól kérdezhettek a szurkolók, aki állta a sarat, válaszolt minden kérdésre.
Búcsúzásként mindenki kapott egy kis ajándékot a klubtól, majd elköszöntünk egymástól, búcsúzott az I. PICK Aréna túra, amely mindenki számára nagy élmény volt.