Kilenc nap és kifutunk elétek
Egyre közelebb! Már csak kilenc nap, és jön az idény első meccse, a 2022-2023-as szezon nyitánya. Itthon kezdünk, szeptember 3-án (szombat) 18 órakor a Budakalász együttesét fogadjuk a PICK Arénában, a dr. Bérczi Mihály sportcsarnokban.
Bajnoki címvédőként kezdjük meg az idényt, 1976. április 24-én játszottuk le az első NB I-es meccsünket. Idegenben kezdtünk, a jóval esélyesebb Debreceni Dózsa egyetlen góllal, 26-25-re győzött le bennünket. Nem kellett sokat várni az első győzelmünkre, ez is egy történelmi dátum az életünkben, 1976. április 30-án az újszegedi sportcsarnokban 21-20-ra nyertünk a Székesfehérvári MÁV Előre ellen. Érdekességként említjük meg, hogy ekkor tavaszi-őszi rendszerben zajlott a bajnokság.
Most viszont már őszi-tavasziban, idén is 14 csapat küzd egymással, a Budai Farkasok és a Cegléd a két újonc, előbbivel még sohasem találkoztunk a legjobbak között, így premier lesz az első meccsünk ellenük. az alapszakasz után az első két helyzetett vívja a bajnoki döntőt, ami idén változik, az egyik fél második győzelméig tart.Ha már premiert említjük, akkor már sokan számolják vissza a napokat. Mi is készülünk, ismét meghívtuk az első meccsre a COVID-osztály munkatársait, illetve Hódmezővásárhelyről is több sportegyesület utánpótlása jön el hozzánk, klubunk meghívta őket, hogy együtt szurkoljanak a #HandballFamily-vel.