Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Két edzés nagy sajtóérdeklődés mellett

A csapat és a stáb mellett a mérkőzést közvetítő M4 Sport, valamint a szegedi média is készül már a pénteki döntőre.
Fotók: Sólya Eliza
Két edzés nagy sajtóérdeklődés mellett
Két edzés nagy sajtóérdeklődés mellett

Mozgalmas napja volt a csapatnak kedden: délelőtt a konditeremben volt jelenésük a játékosoknak, akik két csoportban végezték el a stáb által előírt erősítő feladatokat. Délután, a videóelemzést követően, a pályán gyakoroltak a pénteken 19:15-kor kezdődő Veszprém elleni bajnoki döntőre – a finálé első mérkőzését ellenfelünk otthonában rendezik.

Az első edzés után a döntőket élőben közvetítő M4 Sport stábja Michael Apelgrent, valamint Mario Sostaricsot és Bodó Richárdot kérdezte. Vezetőedzőnket arról is faggatták, hogy az elveszített kupadöntő után mennyire motivált Veszprémre számít. A svéd szakember többek között úgy fogalmazott, hogy nagy küzdelemre, hatalmas érzelmekre számít, csapatunk pedig nagyon együtt van most: a játékosok képesek meghalni egymásért a pályán, és nem utolsósorban érzik a szurkolók támogatását is – ezek pedig mind nagyon fontos tényezők egy ilyen kiélezett döntő során.

Mario Sostarics és Bodó Richárd felidéztek korábbi sikeres Veszprém elleni döntőket. Jobbszélsőnk arról is beszélt, hogy ha szükséges, szívesen vállal sok lövést, hiszen – akárcsak csapattársai – ő is szereti a felelősséget. Balátlövőnk pedig kérdésre válaszolva elmondta, hogy az első magyar bajnoki döntőre készülő csapattársainak elsősorban azt tanácsolja: ezeken a Veszprém elleni találkozókon végig 100 százalékos teljesítményre és koncentrációra lesz szükség – de természetesen külön motiválni senkit nem kell egy ilyen fontos párharc előtt.

A délutáni edzést megelőzően a szegedi média több képviselője is megérkezett a PICK Arénába. Ők vezetőedzőnkön kívül Mikler Rolandot és Lazar Kukicsot kérdezhették a döntő mérkőzései előtt.

Kapusunk kiemelte, hogy egy sportoló életében a bajnoki aranyért való küzdelem a legnagyobb dolog, egyben a legkomolyabb kihívás is. Sok csatát megélt már pályafutása során, és pontosan tudja: egy Szeged–Veszprém mérkőzésen bármi megtörténhet. Kiemelte, hogy kulcsfontosságú lesz a határozott védekezés, hiszen ha ez rendben van, akkor a kapusok is hozzá tudnak tenni a mérkőzéshez.

Szerb irányítónk pályafutása során most készül első magyar bajnoki döntőjére, így különös izgalommal várja már a kezdést. Hangsúlyozta: az idény során a csapat többször is bizonyította, hogy a fontos találkozókon jól és eredményesen játszik, ezért önbizalommal telve várják a finálét.

A veszprémi vendégszektorba csak személyesen tudtok jegyet vásárolni (részletek itt), a június 4-i hazai meccsre pedig minden fontos jegyinformáció ide kattintva olvasható.

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére