Jön az év első hazai meccse
A szurkolóinknak már nem kell sokat várniuk az év első hazai meccsére. 2022-ben először szombaton szerepelünk az új otthonunkban, a PICK Arénában. A dr. Bérczi Mihály sportcsarnokban 18 órakor a Dabas KC VSE csapatát látjuk vendégül.
Keddtől megkezdődik a jegyértékesítés, amelyről bővebben: itt.
Nagyon bízunk benne, hogy népes publikum előtt léphetünk pályára. Az év számunkra jól indult, hiszen Egerben magabiztosan, 32-24-re nyertünk. Hétfőn nem edzettünk, keddtől viszont teljes erőbedobással készülünk. A taktikai elemek gyakorlása mellett a fizikai felkészítés is fontos szerepet kap, így a kondizás sem maradt el. Akadnak betegeink, illetve sérültjeink, de a keret egyre népesebb. Az Európa-bajnokságon a norvég válogatottal ötödik helyen végzett Kent Robin Tönnesen is csatlakozik, visszatér hozzánk.A Dabas a 10. helyen áll a bajnokságban, a télen hozzájuk igazolt a horvát válogatott Zlatko Horvat, akit nem igazán kell bemutatni a kézilabda szerelmeseinek. A szélső 182-szer szerepelt a horvát nemzeti együttesben, 2012-ben Londonban olimpiai bronzérmes volt – a magyar válogatottat győzték le a harmadik helyért –, 18 évig erősítette a horvát rekordbajnokot, az RK Zagrebet. A télen azért váltott, mert az észak-macedón Metalurg Szkopje anyagi gondokkal küzdött.
Már csak néhány nap, és ismét találkozhatunk, együtt lehet a #HandballFamily, együtt szurkolhatunk, ismét együtt lehetünk!