Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Jegyinformációk a Kielce elleni hazai BL-meccsünkre

Március 17-én, kedden 10 órakor indul a jegyétékesítés az Industria Kielce elleni hazai Machineseeker EHF Bajnokok Ligája találkozóra. Jegyinformációk.
Fotók: Sólya Eliza
Jegyinformációk a Kielce elleni hazai BL-meccsünkre
Jegyinformációk a Kielce elleni hazai BL-meccsünkre

Április 2-án (csütörtök) 18:45-kor indul csapatunk számára a Machineseeker EHF Bajnokok Ligája kieséses szakasza, a tét a legjobb 8 közé kerülés. Ellenfelünk a lengyel Industria Kielce lesz.

A Kielce az A csoport harmadik helyét szerezte meg, így jutottak a kieséses szakaszba. Tavaly egy csoportban szerepeltünk, akkor mögöttünk végeztek, a legjobb tizenhat között pedig a Füchse Berlin búcsúztatta őket.

A két mérkőzésből álló párharc győztese csoportunk második helyezettjével, a címvédő német SC Magdeburggal játszik majd a legjobb négybe kerülésért.

Szükség lesz a #HandballFamily minden tagjára ezen az estén is, töltsük meg együtt a PICK Arénát!

Részletes információk

A mérkőzésre a jegyértékesítés során először az első és második emeleti szektorok kerülnek megnyitásra. Amint ezekre a helyekre elfogynak a jegyek, fokozatosan megnyitjuk a PICK Aréna harmadik emeleti szektorait is.

Jegyvásárlás online

A belépőjegyeket honlapunkon is megvásárolhatjátok >>

Ne feledd az online jegyvásárlás előnyeit:

  • Kényelmesebb

  • Gyorsabb

  • Nincs sorban állás

  • Kedvezményes árak

Egy vásárláskor 10 belépőjegyet vásárolhatsz.

Jegyvásárlás személyesen

  • Március 17-től megvásárolhatod belépődet a PICK Aréna szurkolói boltjában, nyitvatartási időben: kedd-péntek 10:00-12:00 és 13:00-18:00 óra között

  • Mérkőzésnapokon a PICK Aréna pénztáraiban. Mérkőzésnapon a szurkolói bolt nem árusít jegyeket.

Személyes jegyvásárláskor SZÉP kártyával (OTP, MBH által kibocsátott) is fizethettek.

Ne feledjétek, a március végi, Balatonfüred elleni bajnokira is tudtok belépőt vásárolni. Jegyek itt >>

Március 31-én és április 1-én EHF Youth Club Tropy mérkőzések a PICK Arénában! Szurkolj a #kiskékeknek is! További információ >>

Bérlet: még elérhetők a tavaszi félévre szóló bérletek is, biztosítsd be ülőhelyedet az összes hazai mérkőzésre!
Bérletedet megvásárolhatod online ITT, személyesen pedig a szurkolói boltban.

Jegyárak

6 év alatti gyermekeknek továbbra is ingyenes a belépés abban az esetben, ha a kísérő ölében foglal helyet a mérkőzésen. Ebben az esetben 0 Ft-os regisztrációs jegy kiváltása szükséges, melyre kizárólag személyesen, a pénztárainkban, a kedvezményt jogosító igazolvány bemutatásával van lehetőség. Amennyiben a gyermek külön széken foglal helyet, az ő részére is teljes árú belépőjegyet kell vásárolni.

Kerekesszékes szurkolóink szintén 0 Ft-os regisztrációs jegyet tudnak kiváltani pénztárainkban személyesen, az erre jogosító igazolvány felmutatásával.

VIP jegy vásárlására a honlapunkon található űrlap kitöltésével van lehetőség.

Foglalj helyet köztünk, ahol az emlékek születnek!

Neked ajánljuk

További friss hírek

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére