Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Ismét plüssdobás az év utolsó hazai mérkőzésén

Vasárnap 18 órakor a K&H Ligában a CYEB-Budakalász együttesét fogadjuk a PICK Arénában. A 2025-ös év utolsó hazai meccse előtt ismét lesz plüssdobás!
Fotók: Sólya Eliza
Ismét plüssdobás az év utolsó hazai mérkőzésén
Ismét plüssdobás az év utolsó hazai mérkőzésén

2009. Bizony, ebben az évben szerveztük meg először a plüssdobást, azt a jótékonysági akciónkat, amely hatalmas népszerűségnek örvend. Imádja a #HandballFamily, és évről évre egyre több kabala repül a pályára. Immár 16 éve – egyetlen egyszer, 2020-ban nem tudtuk megtartani – mindig az év utolsó hazai meccsére szervezzük meg az eseményt. Soha nem feledkezünk meg arról sem, hogy megemlítsük: Horváth Levente, a Délmagyarország egykori sportújságírójának ötlete alapján kezdtük el megszervezni a plüssdobást.

Vasárnap ismét várjuk a felajánlásokat (18 órakor a Budakalászt fogadjuk a PICK Arénában). A melegítés után még közösen elénekeljük a klubindulónkat, majd tíztől együtt visszaszámolunk, ezután pedig repülhetnek is a pályára a kabalák.

Klubunk több jótékonysági szervezetnek – ÁGOTA Alapítvány, Első Szegedi Lions Club, Református Szeretetszolgálat – ajánlja fel az ajándékokat.

Neked ajánljuk

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére