Interjú dr. Szűcs Ernő Péterrel

– Mi az, amit eltett a szívébe az elmúlt 15 év alatt?
– Erre nehéz válaszolni, hiszen az elmúlt 15 évben rengeteg élménnyel gazdagodtam. Amit mindenképpen a szívembe zártam, az maga Szeged városa: a történelmével, a kultúrájával, a lüktetésével, a szegedi emberek vendégszeretetével, egyszóval mindennel, amit ez a város adni tud az ide érkezőknek.

– Mire a legbüszkébb?
– Erre is nehéz válaszolni, de talán arra, hogy egy rendkívül nehéz helyzetben lévő klubból tudtunk csinálni egy Európa-szerte híres élklubot, egy működésében és struktúrájában is nemzetközi színvonalon működő sportszervezetet. Csodás visszagondolni a bajnoki címekre és a kupagyőzelmekre is természetesen, és azt se felejtsük el, hogy az OTP Bank-PICK Szeged az utolsó magyar férfikézilabda-klub, amely nemzetközi trófeát nyert. Sajnos ez is már 12 éve történt.

Rendkívül büszke vagyok a PICK Arénára is. Sok helyen jártam a világban különböző méretű és színvonalú sportcsarnokokban, és elmondhatom, hogy a többségüket messze felülmúlóan szép ez az aréna, funkcionalitásában pedig megelőzi szinte a legtöbb csarnokot. Jó érzéssel tölt el azon kezdeményezésem, hogy – talán a világon egyedülálló módon, legalábbis én nem találtam hasonló példát – a legnagyobb vetélytársunk tragikusan elhunyt játékosáról, Marian Cozmáról neveztük el a vendégszektorunkat. Azt azonban sajnálatosnak tartom, hogy ez a gesztus is kevés volt ahhoz a magyar sportban, hogy a klub fair play díjat kapjon. Remélem, hogy ettől függetlenül mindig mindenkinek eszébe fog jutni erről a szektorról a sportszerűség szelleme és a mások iránti tisztelet, és akkor a klubok közötti megbecsülés és elismerés a mindennapokban is megvalósulhat. Ezt feltétlenül kívánom az utódaimnak is.

Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a kezdeményezésemből megszülethetett a Mézi-kupa is. Bevallom, a kezdetekkor nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lesz, és kiállja az idő próbáját. Én magam nem ismertem Mézes Sándort, de a családomban mindig azt hallottam róla, hogy egy csupaszív, a klubot őszintén szerető ember volt. Ezért gondoltam úgy, hogy az emlékére szervezzünk egy tornát, ahol a szurkolók és a klub együtt fejezhetik ki az összetartozásukat. Köszönöm minden kollégának – különösen Süli Róbertnek – azt a sok munkát, amelynek köszönhetően ez a torna létjogosultságot nyert és fennmaradt. Ez is olyan történet, amelyre a klub és a szurkolói egyaránt büszkék lehetnek.

– Milyen volt egy ilyen patinás klubot irányítani?
– Mindenképpen megtiszteltetés, ez nem is lehet kérdés. Aki belekóstol ebbe a világba, az láthatja, hogy a felszín alatt egyáltalán nem olyan rózsás minden, mint amilyennek látszik. Sok esetben meg kellett küzdeni elvtelen dolgokkal is, de ha az ember egy ilyen klubot irányít, akkor nem tehet mást, mint hogy a végsőkig harcol. Sajnos nem mindig voltam sikeres ezekben a harcokban, de a lelkiismeretem mindig tiszta marad, mert tudom, hogy a tőlem telhetőt mindig megtettem. Azt kívánom mindenkinek a jövőre nézve, hogy minden cselekedetében a klub legyen az elsődleges és a saját céljai az utolsók. Ez a klub szent és sérthetetlen, értékeit pedig meg kell őrizni a következő években és évtizedekben is.

– Melyik sikerünk áll a legközelebb a szívéhez?
– Csak olyan kérdéseket kapok, amelyekre nagyon nehéz, szinte lehetetlen egyértelműen válaszolni, hiszen minden sikerhez más és más élmény fűződik, de talán az EHF-kupa-győzelem és a 2018-as bajnoki címünk, valamint az azt követő szegedi ünneplés a legszebb emlékem.

– Mennyire lett szegedi?
– Amikor Szegedre érkeztem, azt mondták, hogy még a „gyüttment” kategóriában sem vagyok, egyszerűen csak „bőröndös igazgatónak” tartsam magamat. Szeretném hinni, hogy 15 év elteltével legalább a „gyüttment” kategóriába átkerülhettem (nevet). Ahogy korábban is elmondtam, nagyon megszerettem Szeged városát és az itt élő embereket. Több barátot is szereztem itt, és sajnos volt olyan is, akit fájó szívvel elveszítettem. Mindenesetre boldog vagyok, hogy ennek a városnak a sporttörténelmében hosszú időn keresztül részt vehettem, és továbbra is figyelemmel fogom követni a városban történteket.

– Mit üzen a #HandballFamilynek?
– Azt kívánom mindenkinek, hogy továbbra is szívvel-lélekkel szeresse ezt a klubot, és hogy a HandballFamily mindig egy valódi, összetartó közösség maradjon. A sportban sikerek és kudarcok egyaránt érik az embert, de ha valaki szívből szeret valamit, akkor a kudarcok idején kell a legjobban szeretnie. A szegedi szurkolók – és ezt nem udvariasságból mondom, hanem őszintén – a világ legjobb szurkolói, és azt kérem tőlük, hogy a klub és a csapat iránti szeretetük kimutatásában is mutassanak jó példát a világnak. Ha ez megmarad, akkor a klub előtt még sikeresebb korszak áll. Köszönöm a sorsnak és szerencsésnek érzem magam, hogy a #HandballFamily közösségéhez tartozhatok. Azt kívánom, hogy a csapat sikerrel zárja ezt a szezont, és a bajnoki trófea ismét Szegedre kerüljön.