Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Hét #kékek folytatja a világbajnokságot

A magyar, a spanyol és a norvég válogatott is bejutott a legjobb nyolc közé a svéd–lengyel közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon. Az OTP Bank-PICK Szegedből hét játékos folytathatja a küzdelmet.
Hét #kékek folytatja a világbajnokságot
Hét #kékek folytatja a világbajnokságot

Ez nagy büszkeség nekünk, hiszen összesen hét #kékek, azaz OTP Bank-PICK Szeged-játékos folytathatja a küzdelmet a svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokságon. A magyar nemzeti együttesben öt (a kapitány Mikler Roland, Bándhidi Bence, Bodó Richárd, Szita Zoltán és Rosta Miklós) kézilabdás, a norvégban Alexander Blonz, a spanyolban Imanol Garciandía kaphat még szerepet.

Az biztos, hogy lesz olyan játékosunk, aki éremért csatázik majd, hiszen a norvégok szerda 18 órakor Lengyelországban, Gdanskban a spanyolokkal néznek majd farkasszemet, így a győztes a legjobb négy közé kerül.

A mieink a svédek mögött a második helyen jutottak tovább a középdöntőből. Szerda 18 órakor immár Stockholmban Dánia lesz az ellenfelünk. A kétszeres világbajnok ellen azért bőven akad kellemes emlékünk, hiszen 2017-ben sikerült őket legyőznünk, 27–25-re nyertünk ellenük. De emlékezetes marad a 2002-es diadalunk is, hiszen a németországi világbajnokságon öt perccel a vége előtt 28–24-re vezettek a dánok, de Puljezevics Nenad bravúrjainak is köszönhetően a végén 30–29-re nyertünk. A dánok 2021-ben és 2019-ben is megnyerték a vébét, remek csapat, de a magyarok az elmúlt két meccsen nyertek, így önbizalommal várják a szerdai találkozót.

A szerdai negyeddöntő párosítása
18.00: Dánia–Magyarország, Stockholm (Élőben: M4 Sport)
18.00: Norvégia–Spanyolország, Gdansk (Élőben: m4sport.hu)
20.30: Franciaország–Németország, Gdansk (Élőben: M4 Sport)
20.30: Svédország–Egyiptom, Stockholm (Élőben: m4sport.hu)

Webshop termékek

Ugrás az oldal tetejére