Elkezdtük a felkészülést – megnyomtuk a startgombot!


„Ki korán kel, aranyat lel!” – Bodó Ricsi és Jim Gottfridsson bizony korán keltek, ők érkeztek elsőként a PICK Arénába. Pár perccel hét óra előtt már az öltözőben voltak, készen arra, hogy elinduljon az új idény felvezetése.
A játékosok folyamatosan érkeztek, egyre népesebb lett az öltöző, és természetesen nem maradtak el az ölelések, poénok sem. Mikler Roli mosolyogva így köszöntötte társait:
– Happy new year!
A hangulatra már az első napon sem lehetett panasz – sok-sok mosollyal, jókedvvel indult a hét. Ez is mutatja, milyen remek közösséget alkot a csapat.
Idén nem utazunk edzőtáborba, az alapozás teljes egészében Szegeden zajlik. Augusztus 22–24. között Norvégiában, Elverumban veszünk részt egy rangos nemzetközi tornán, ahol a házigazdák mellett a lengyel Targi Kielce ellen is pályára lépünk.
Ez a hét még az alapozás előtti ráhangolódásról szól: szerdán délelőtt tartjuk az első labdás edzést, csütörtökön pedig évadnyitó sajtótájékoztatóra várjuk a média képviselőit.