Bemutatjuk a legendáinkat: Mezei Richárd (7. rész)


Igazi legenda. Nem volt kérdés, hogy ő is ott szerepelhet a Legendák Falán, a PICK Arénában. Kétszeres magyar bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztesnek vallhatja magát velünk. Mezei Richárd a szegedi beállóiskola egyik nagy alakja. Vezér volt a pályán. Éppen ez a felirat szerepelt azon a díjon, amelyet 2021. december 9-én a PICK Aréna avatóján átvehetett klubunk elnökétől, dr. Szűcs Ernő Pétertől. A #HandballFamily tagjait csodás emlékek fűzik hozzá. Micsoda meccseket élhettünk meg vele közösen! Rajongtak érte a szurkolók, mert a csapat ment utána, követte, harcolt, küzdött úgy, ahogy ő tette.
Két olimpián is szerepelt, 2004-ben Athénban negyedik helyen végzett a magyar válogatottal, amelynek a színeiben összesen 184-szer lépett pályára. Fényes pályafutás az övé. Nem szakadt el tőlünk, pályafutása után sportvezetőként dolgozott a klubnál. 2014-ben ő is részese volt az első nagy nemzetközi sikerünknek, az EHF-kupa megnyerésének. Nagyobbik gyermeke, Bendegúz éveken keresztül szerepelt a PICK utánpótláscsapataiban, kisebbik fia, Boti pedig jelenleg is a #kiskékeket erősíti.
- Fiatal titánként kerültem a csapathoz, Ricsi ekkor már meghatározó szerepet töltött be, elismert kézilabdás volt. Én mindig felnéztem az idősebb, rutinosabb játékosokra, így nagyon tiszteltem őt. Igazi vezér volt. Az öltözőben és a pályán is. Rengeteget kaptam tőle, szerettem vele egy csapatban játszani. Remek közösségi ember volt, kiválóan összefogta a csapatot. A játéktudását pedig igazán nem kell ecsetelni. Védekezésben kimagasló tudással rendelkezett, támadásban pedig olyan szinten kötötte le a védőket, amely megkönnyítette a kinti emberek dolgát. Ha labdát kapott, nem ismert kegyelmet. Nagy öröm volt számomra, hogy együtt játszhattam vele, az pedig különösen, hogy ilyen sikeresek voltunk abban az időszakban – mesélt Mezei Richárdról Berta Róbert, az egykori csapattárs.
Névjegy
Mezei Richárd
Poszt: beálló
Szegedi karrierje: 1991-1998, 2001-2007
Legnagyobb szegedi sikerei: kétszeres magyar bajnok (1996, 2007), kétszeres Magyar Kupa-győztes (1993, 2006).