45 éve hódítottuk el először a Magyar Kupát
45 éve. 1977. március 11-én a Szegedi Volán megnyerte a Magyar Kupát. Az első nagy sikerünket értük el, így történelmi ez a dátum, amely aranybetűkkel íródik be a történelemkönyvünkbe.
Micsoda győzelem volt! A régi nagy öregek, a Volán-hívek most is sokat emlegetik. Napokig téma volt a Széchenyi téri platánok alatt, ekkor itt gyűltek össze az emberek beszélgetni, megvitatni a napi híreket.
Nézzük ezt a nem mindennapi sikert, miként is értük el! Négy csapat körmérkőzéses rendszerben küzdött egymással. Mi, azaz a Szegedi Volán, aztán a Debreceni Dózsa, a Ferencváros és a Dunakeszi Vasutas. A Debrecennel kezdtünk idegenben. Süvöltős, Vass István vagy éppen Hoffmann kapus is őket erősítette, azonban mi döntetlent játszottunk. Buday Ferenc 10 gólt dobott a 23-ból. Hat nappal az első meccs után március 1-jén az újszegedi sportcsarnokban fogadtuk őket, és nyertünk 24-21-re. Buday Ferenc ismét a legeredményesebb játékosunk volt a hat góljával, de Noel József is sokat tett a győzelemért, ő ötször talált be.Majd jött a Fradi elleni két találkozó. Itthon 24-20-ra diadalmaskodtunk, Buday ismét elemében volt, 14 (!) gólt dobott ezen a meccsen. A zöld-fehéreknél Kovács Mihály, Szilágyi és Szabadits is pályára lépett, így bombaerős volt az ő keretük is. Budapesten nem is volt esélyünk, 22-15-re kaptunk ki.
Az utolsó két fordulóban a Dunakeszi volt az ellenfelünk. Ebben az időben remek csapattal rendelkezett a Vasutas, több olyan kézilabdás is szerepelt náluk, akik később meghatározó alakjai voltak a sportágnak. Idegenben hiába vezettünk a félidőben 14-11-re, a végén a hazaiak 25-24-re legyőztek bennünket, a győztes gól 30 másodperccel a lefújás előtt született. Ekkor nagyon távol került az elsőség megszerzése, nagyon úgy nézett ki, hogy csak harmadikok leszünk a sorozatban, a Fradi közel került a végső sikerhez.
És jött az utolsó meccs. 1977. március 11-én (pénteki nap volt) a szokásos kék-fehér szerelésben futott ki a csapat. A meccs napján a Délmagyarországban már olyan címmel jelent meg a beharangozó, hogy búcsú az MNK-tól (ekkor ez volt a neve), Bagaméry László sportújságíró azt fejtegette, hogy a bajnokság kezdete előtt (ekkor még tavaszi-őszi rendszerben zajlott) jól jött ez a pofon. Március 12-én pedig már ez volt a cím: „Szenzációs siker! A Volán SC nyerte az MNK-t!”
Kétezer néző látogatott ki péntek délután a sporiba. Parádés játékkal rukkolt elő a Szeged, és nyert nagy különbséggel. Buday Ferenc, Tamás Sándor és Hubai János szórta a gólokat. Végül 18 góllal nyertünk. Miután véget ért a meccs, jött a hír, hogy a Debrecen öt góllal (21-16) legyőzte az FTC-t. Elkezdődött a számolgatás, amely után kiderült: három csapat hét pontot gyűjtött, így a gólkülönbség döntött közöttük. Ebből pedig egyetlen találattal, de mi kerültünk ki győztesen. Jöhetett az ünneplés, csörögtek az otthoni vezetékes telefonok, ekkor még így terjedt a hír, és mindenki boldogan mondta: Magyar Kupa-győztes lett a Szeged Volán. Ez a siker pedig azt jelentette, hogy kiléphettünk a nemzetközi színtérre, az ősszel a KEK-ben indulhattunk.
Ennek ma 45 éve! Nagy büszkeség tölt el bennünket, nem feledjük ezt a sikert. „Szép volt, fiúk” – szólt tegnap a rigmus a Montpellier elleni meccsen, mert megemlékeztünk erről a csodás győzelemről. Ez azoknak szólt, akik ott lehettek velünk a lelátón, ez azoknak szólt, akik már fentről figyelnek bennünket.
Az utolsó meccs jegyzőkönyve:
Szegedi Volán-Dunakeszi 34-16 (20-11)
Magyar Kupa, újszegedi sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Bakos, Csicsmányi.
Szegedi Volán: Farkas J. – Lele, Noel 6, Buday F. 10, Giricz 2, Tamás 8, Hubai 8. Csere: Baráth, Dobó. Vezetőedző: Kővári Árpád.
Dunakeszi: Gergye – Rixer 3, Varga, Fábián 4, Czipó 2, Kovács K. 5, Merkl. Csere: Tejnora 2, Szabó, Valentin. Vezetőedző: Gendur Pál.
A Szegedi Volán eredményei:
Debreceni Dózsa-Szegedi Volán 23-23
Szegedi Volán-Debreceni Dózsa 24-21
Szegedi Volán-Ferencváros 24-20
Ferencváros-Szegedi Volán 22-15
Dunakeszi Vasutas SE-Szegedi Volán 25-24
Szegedi Volán-Dunakeszi Vasutas SE 34-16
A csapat tagjai: Farkas József, Badó Zoltán (kapusok), Lele Ambrus, Noel József, Buday Ferenc, Giricz Sándor, Tamás Sándor, Hubai János, Baráth János, Dobó Károly, Lesti István, Csáky Béla, Skaliczki László. Vezetőedző: Kővári Árpád.
A képen, felső sor, balról jobbra: Kővári Árpád vezetőedző, Farkas József, Dobó Károly, Noel József, Lele Ambrus, Buday Ferenc, Csáky Béla, Baráth János. Guggolnak: Badó Zoltán, Hubai János, Giricz Sándor, Lesti István, Tamás Sándor. Fotó: Délmagyarország/Ács. S. Sándor.