U21-es csapatunk pénteken idegenbeli rangadóval kezdi az NB I/B küzdelmeit


Győzelemmel zárta felkészülését akadémiai U21-es csapatunk, a főpróbán az NB II-es Mórahalom volt az ellenfelük. A 39–15-ös győzelem lendületet adhat megújult gárdánknak, melynek idén is célja, hogy minél több akadémistának biztosítson lehetőséget a felnőtt mezőnyben való tapasztalatszerzésre.
Heten távoztak az előző idény végén a másodosztály ötödik helyére befutó együttesből, így Szabó Leventének ebben az idényben is szinte teljesen új keretet kell építenie. Segítségére lesz, hogy idén is számíthat a már az első csapatnál is szerepet kapó játékosokra: Furka Mártonra és Matic Dávidra is. Rajtuk kívül a tavalyi csapat magja és az U20-as akadémiai együttestől felkerült játékosok küzdenek idén az NB I/B-ben.
A két gárda tavalyi összecsapásai nagy küzdelmet hoztak: januárban Vecsésen a hazaiak győztek négy góllal (34–30), májusban Szegeden döntetlen eredmény született: 26–26. Mivel a bajnokság végén mindkét gárda 40–40 ponttal állt, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően végül a Vecsés végzett negyedikként, a #kiskékek pedig ötödikként, habár a dobogós veszprémi akadémia is csak egy egységgel gyűjtött többet náluk.
Pénteken szorítsunk az idegenben küzdő #kiskékeknek!
A mérkőzés szeptember 4-én, pénteken 18:30-kor kezdődik a vecsési Halmy József Kézilabdacsarnokban.

















.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)









