Pihenőre tértek az utánpótlás csapataink


Megkezdődött a nyári szünet a PICK SZEGED utánpótlás játékosai számára. E héttől pihenőt kaptak a csapatok, a kézilabdások. Az elmúlt pénteken edzettek utoljára a fiatalok, akik nagyon fegyelmezetten és minden egészségügyi előírást betartva szorgalmasan tréningeztek.
Több periódusban indul majd újra a felkészülés. Július 20-án az idősebb korosztályok látnak majd munkához, az ifi-, a serdülő és U15-ös csapat kezdi el az alapozást.
Egy hétre rá az U14-es, az U13-as, az U12-es és az U11-es csapatok is edzésbe állnak.
Az U10-es korosztály augusztus 10-én edz először együtt, a kisebb korosztályok, így az U9 és U8 is várhatóan ekkor indítja el a tréningeket.
Ismét lesz közös edzőtábor, július végén és augusztus elején egy hétig gyakorolnak majd együtt a csapatok.
Most azonban a feltöltődés játssza a főszerepet, így minden PICK SZEGED-játékosnak jó pihenést kívánunk!