Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Péntek délután a Gyöngyös lesz akadémistáink ellenfele

Szeptember 25-én, pénteken 16 órától U18-as csapatunk, 18 órától pedig az U20-asok fogadják a gyöngyösieket a korosztályos első osztályú bajnokságok negyedik fordulójában.
Fotók: Sólya Eliza
Péntek délután a Gyöngyös lesz akadémistáink ellenfele
Péntek délután a Gyöngyös lesz akadémistáink ellenfele

Négy napon belül három Szeged–Gyöngyös összecsapáson is szurkolhatunk, hiszen a #kékek hétfői bajnoki meccse előtt már pénteken megmérkőzik a hevesiekkel az U18-as és az U20-as gárdánk.

Lássuk a pénteki programot:

U18 – 16:00

Hibátlan teljesítménnyel áll a keleti csoport tabellájának harmadik helyén Szász Bálint együttese, az eggyel több mérkőzéssel bíró Ferencváros és a jobb gólkülönbséggel rendelkező PLER-Budapest mögött. A tavalyi évet bajnokként záró csapat az új idényben sorban a DEAC, a Békés és Dabas ellen ünnepelhetett győzelmet, mindhárom alkalommal több mint tíz góllal diadalmaskodtak. A jó kezdés után ismét hazai pályán bizonyíthatnak.

A Gyöngyös U18-as csapata is jól kezdte a 2026/27-es szezont, hatodik helyen állnak a tizenkettes mezőnyben. A nyitófordulóban meggyőző fölénnyel (41–33) verték a Tisza Volánt, a múlt héten pedig a szomszédvár Egernél bizonyultak jobbnak (37–29). A kettő között a listavezető PLER-Budapesttől vereséget szenvedtek, így a Ludányi Márton sportcsarnokban első idegenbeli pontjaik megszerzéséért lépnek majd pályára.

U20 – 18:00

Kárpáti Krisztián tanítványai szintén tökéletes mérleggel állnak a második helyen az U20-as keleti csoportban, gólkülönbséggel előzi meg őket a Ferencváros. A Dabas elleni múlt heti gólzáporos győzelem (47–25) előtt sem a Békés sem a Dunakeszi nem tudta megállítani a #kiskékeket, akik pénteken tovább építhetik győzelmi sorozatukat.

Az U20-asok között a kisebbekhez hasonlóan teljesít idén a Gyöngyös: két győzelemmel és egy vereséggel a hatodik helyen állnak. Ők az első körben a még pont nélkül álló Honvédot győzték le, majd kikaptak a harmadik helyezett PLER-Budapesttől. A múlt héten az Eger legyőzése nekik sem okozott gondot hazai pályán, 33–28-at játszottak velük.

Jó formában lévő csapatok összecsapásait láthatjuk pénteken, izgalommal várjuk!

Gyertek szurkolni!

A mérkőzések szeptember 25-én, pénteken 16 és 18 órakor kezdődnek a Ludányi Márton sportcsarnokban.

Ugrás az oldal tetejére