Ugrás a fő tartalomraUgrás az oldal aljára

Mindenki fejlődött, előrébb lépett szakmailag – búcsúinterjú Vladan Jordoviccsal

A bronzérmes U16-os csapat vezetőedzője, a klubunktól hat idény után távozó Vladan Jordovics tekintett vissza az idén elvégzett munkára.
Fotók: Sólya Eliza
Mindenki fejlődött, előrébb lépett szakmailag – búcsúinterjú Vladan Jordoviccsal
Mindenki fejlődött, előrébb lépett szakmailag – búcsúinterjú Vladan Jordoviccsal

Az U16-os csapat bronzérmet szerzett a korosztályos első osztályú bajnokságban, 26 meccsből 21-et megnyert, egyszer döntetlent ért el, és mindössze négyszer volt nála jobb az ellenfél. Elégedettek lehetünk ezzel a teljesítménnyel? Milyen volt az idény belülről?

– Mivel az U16-os bajnokságban nincsenek csoportok, mondhatjuk, hogy a bronzérem tulajdonképpen egy négyes döntős helyezés, így sikeresnek mondható a szezon ebből a szempontból. Egyetlen ponttal végeztünk a Veszprém mögött, kevésen múlott, hogy előrébb végezzünk. Valamint májusban részt vettünk az akadémiák tornáján, ahol másodikak lettünk, így a Fradit is sikerült még egyszer legyőzni az idényben.

Mi volt a legnagyobb kihívás a szezon során?

– Több szempontból is nehéz volt ez az év, elsősorban teljesen új csapatot építettünk, hiszen csak három játékos maradt a 2009-es korosztályból, a többiek 2010-es születésűek. Második nehézség a védekezés kialakítása volt, a játékosok közül senki nem játszott korábban belső védő poszton, így teljesen új mozgásokat kellett megtanulniuk. Ezen kívül az első éves akadémisták életében nagy változás, hogy új iskolába, kollégiumba kerülnek, új csapatban, új edzőkkel és módszerekkel kell továbbfejlődniük.

Sajnos a sérülések, betegségek is sújtották a gárdát a szezon folyamán, így rendszerint nagyon szűk kerettel dolgoztunk, és az edzői stábban is voltak változások.

Honnan hova sikerült eljutnia a csapatnak egy év alatt?

– A legfontosabb, hogy egyénileg mindenki fejlődött, mindenki előrébb lépett. Elsősorban erre koncentrálunk, ebben a korosztályban a csapattaktika még háttérbe szorul. Vannak kiemelkedő teljesítmények, Bucsányi Kada – Magyarország jó tanulója, jó sportolója (a szerk.) – valamint Furka Máté válogatott meghívót is kapott már.

Motiváltan és kiemelkedő munkamorállal dolgozik mindenki, így olyan csapattá sikerült érlelni a társaságot az év folyamán, akik komoly erőt fognak képviselni az U18-as mezőnyben, és Balda Ákos segítségével még tovább fejlődhetnek. Épp a minap, az edzés után mondtam nekik: gratulálok fiúk, sok munkát végeztetek egész évben, ti már egy teljesen más csapat vagytok, mint augusztusban, sikerült szintet lépni.

Van kedvenc meccsed tavaszról?

– A Ferencváros és a Veszprém elleni találkozókat emelném ki. Az akadémiák közti mérkőzések mindig fontosak, a fiatalok is másként állnak hozzá ezekhez a meccsekhez. Fontos, hogy a kiemelt stressz kezelését is meg kell szokniuk. Ha már az U16-os korosztályban megszerzik az első ilyen tapasztalatokat, később jobban reagálnak hasonló helyzetben, segíteni, inspirálni fogja őket a nyomás. Ha ehhez teljesítmény is párosul – a Veszprémet hazai pályán és idegenben is sikerült legyőzni – az már csak hab a tortán.

Miben kiemelkedő a csapat?

– Az ország legjobban védekező gárdája a mienk, a legkevesebb gólt mi kaptuk. Ez volt az igazi erőnk, erre tudtunk építkezni az idény során. A csapat védekező munkája most kiváló kapusteljesítménnyel is párosult, ami a mai kézilabdában kiemelten fontos, a szoros meccseken a kapusok jelenthetik a különbséget. Ráadásként Makrinov Dominik gólszerzőként is bemutatkozott, nagyon jól lő, így többször sikeresen használta ki az üres kapus helyzeteket.

Búcsúzóul: hat idény után távozol Szegedről, mit viszel magaddal a városból, a szegedi kézilabdából?

– Igen, ez volt itt az utolsó évem, nem könnyű a távozás. Szeged mindig fontos helyet foglal el a szívemben, igazán itthon érezhettem itt magam, és szakmailag is sikerült a kitűzött munkát elvégezni. Nagyszerű érzés ide tartozni, ez a klub inspirálja az embert. Itt emberileg és szakmailag is befogadtak, jó volt itt dolgozni. Búcsúzóul mindenkinek sok sikert és eredményes pályafutást szeretnék kívánni a továbbiakban.

Köszönjük, Jorda!

Ugrás az oldal tetejére