Mezőkövesden játszik az U18-as és az U20-as csapat csütörtökön


Mindkét korosztály győzött az előző fordulóban. Csütörtökön Zubai Szabolcs, a #kékek korábbi csapatkapitánya szülővárosában, Mezőkövesden kell bizonyítaniuk.
Program
16 óra – U18
Jó formáját igyekszik állandósítani U18-as csapatunk: Balda Ákos tanítványai az előző két fordulóban győztesen hagyták el a pályát, legyőzve a Tisza Volánt és a DEAC-ot. Négy győzelmükkel és három vereségükkel a tizenkét csapatos U18-as első osztály keleti csoportjának hatodik helyén állnak. Ha mindkét pontot begyűjtik, a Békést és a Gyöngyöst is megelőzhetik.
Csütörtökön erre jó lehetőség nyílhat idegenben, hiszen ellenfelük, a Mezőkövesd, a tavaly megszerzett hatodik hely után idén a bajnokság utolsó előtti helyén áll. Hat vereség mellett eddig mindössze egy döntetlent tudtak kiharcolni, egy ponttal a Tempo KSE előtt.
18 óra – U20
U20-as gárdánk továbbra is menetel – az első fordulóban elszenvedett vereségük óta immár hatmeccses győzelmi szériát építenek. Tizenkét pontjukkal a tabella második helyén állnak, az élen tizenhárom ponttal a PLER, míg a Ferencváros rosszabb gólkülönbséggel a harmadik helyre szorult.
A vendéglátók számára nem alakul jól a bajnokság: eddig még pontot sem sikerült szerezniük, így a tabella utolsó helyén állnak. Az előjelek alapján a győzelem kötelezőnek tűnik.
Szorítsunk idegenben is akadémistáinkért, hajrá, Szeged!



























.jpg%3Fw%3D484%26h%3D324&w=640&q=100)
.jpg%3Fw%3D592%26h%3D396&w=640&q=100)



