Akadémiai felkészülési körkép 1. rész
-(1).jpg%3Fw%3D750%26h%3D500&w=750&q=100)
-(1).jpg%3Fw%3D2124%26h%3D1416&w=3840&q=100)
Szabó Levente
- Elég nehéz helyzetben készülünk, hiszen a válogatottbeli elkötelezettségek miatt öt játékos is hiányzott az alapozásnál, ezen kívül sérülés is sújtja a keretet. A nehézségek ellenére pozitívum, hogy a játékosok elvégezték a számukra előírt feladatokat, megfelelő állapotban és motiváltan kezdték a felkészülést. Így bár csökkentett létszámmal, de el tudtuk végezni azt a munkát, amit erre az időszakra terveztünk. Volt változás a keretben is, sérülések miatt Matic Dávid hivatalosan is velünk készül az idényre.
Eddig két felkészülési mérkőzésünk volt: itthon a Zemplín Trebisovval meccseltünk, és a Debrecennel is sikerült játszanunk. Ezek jól szolgálták a felkészülést, szükségünk is lesz rá, hiszen az NB I/B-ben U21-es rangadókkal kezdünk: az első két fordulóban a Veszprém és a Ferencváros korosztályos csapataival játszunk. Ezek rögtön az őszi idény kiemelt mérkőzései lesznek, fontos lesz az eredmény.
A bajnokság előtt is megmérkőzünk a Fradival, augusztus 28-án, pénteken pedig a román másodosztályban szereplő Nagyszentmiklóssal játszunk. Ez lesz az utolsó meccsünk a Veszprém elleni bajnoki nyitányig.
Balda Ákos
– Jól alakul a felkészülés, bár fiatal csapatunk van, megfelelő munkával és sok gyakorlással igyekszünk eredményt elérni. Sok meccset sikerült szervezni ebben a felkészülési időszakban: elsőként győztünk itthon a Balatonfüred ellen, majd részt vettünk egy egynapos tornán Dabason. Ott az első találkozón a házigazdák ellen ugyan egy góllal kikaptunk, de jó mérkőzés volt: egy idősebb, agresszívan védekező gárda ellen próbálhattuk ki magunkat, ráadásul hőségben – igazi edzőmeccs volt.
A harmadik helyért a Tatabányával játszottunk, igyekeztem lehetőséget biztosítani mindenkinek, akinek addig kevesebb játékperc jutott, ők pedig éltek is vele, öt góllal győztünk. Egy kemény hét végén begyűjtöttük a bronzérmet, ez pedig mindenkinek jó érzés. Eddig elégedett vagyok a játékosokkal, mindenki jól teljesített.
Csütörtökön kezdődik a Kanyó Memorial nemzetközi torna, amelyen már harmadszor veszünk részt. Kiváló lehetőség, hiszen nemcsak hazai akadémiákkal (Veszprém, Balatonfüred), hanem egy komoly játékerőt képviselő horvát és egy szlovén csapattal is megmérkőzünk, így nagyon hasznos tapasztalat lesz ez a fiataloknak. Az időzítés is jó: idénykezdés előtt elvonulunk együtt, ami jól összekovácsolja a társaságot. Szeretnénk ott is jó eredményt elérni, és méltón képviselni a klubot ezen a rangos tornán.