A Tempo KSE ellen lép pályára az U16-os csapat szombat délelőtt


Két mérkőzés van hátra az első osztályú U16-os bajnokság alapszakaszából. Veretlen akadémiai csapatunk továbbra is vezeti a keleti csoportot. Remek formájuk továbbra is tart: egy döntetlen mellett az összes eddigi mérkőzésüket megnyerték. Az előző fordulóban hazai pályán a Gyál csapatával szemben új idénybeli gólcsúcsot állítottak be, 57-szer találtak a vendégek kapujába. Eközben az ellenfél csak 9-szer volt eredményes, így Szász Bálint alakulata tovább javította a gólkülönbséget. Az első hely megtartásához erre is szükség van, hiszen a Ferencváros ugyanannyi pontot gyűjtött, mint U16-os gárdánk.
Szombat délelőtt a Tempo KSE csapatával mérkőznek meg. A budapestiek három pontjukkal a bajnokság keleti csoportjának hetedik, utolsó előtti helyén állnak. Szerény eredménysorral rendelkeznek, egyetlen győzelmüket a sereghajtó Gyál ellen szerezték. Ezen kívül egyszer tudtak még pontot szerezni: novemberben döntetlent játszottak a Gyöngyössel. A két együttes októberi mérkőzésén 55–23-as szegedi siker született.
Győzelmi reményekkel utaznak tehát a fővárosba a #kiskékek, szorítsunk a sikerükért!
A mérkőzés szombaton 11 órakor kezdődik a Tempo Kézilabda Csarnokban.






























