A Dabas vendégei lesznek akadémistáink csütörtökön


Három forduló van hátra a korosztályos bajnokságokból. U18-as és U20-as gárdánk idegenben kezdi a hajrát, Dabasra utaznak. Érdekesség, hogy ősszel ebben a párosításban felcserélték a pályaválasztás jogát, mivel a dabasi sportcsarnok fűtési rendszere meghibásodott. Akkor Szegeden rendezték a mérkőzéseket, akadémistáink most adhatják vissza a vizitet.
U18 – 16:00
Magabiztos győzelmet aratott Balda Ákos legénysége a Mezőkövesd felett szombaton: a 39–26-os diadal során valamennyi mezőnyjátékos a kapuba talált, a hálóőrök pedig negyven százalék körüli mutatóval hárították a vendégek próbálkozásait. A #kiskékek harmadikak a tabellán, a listavezető Ferencváros és a második PLER-Budapest már biztosította a helyét a négyes döntőben. Akadémistáink célja így a harmadik hely megtartása lehet. Ezt egyedül a Gyöngyös veszélyeztetheti, a Hevesiek két ponttal lemaradva követik U18-as együttesünket.
A heti ellenfél Dabas KC tizedik a tabellán. Öt győzelmükkel és tíz szerzett pontjukkal két egységgel előzik a Mezőkövesdet. Vigyázniuk kell, a tizenegyedik pozíció már majdnem kieső hely: rájátszásban kell bizonyítani az első osztályban maradásért. Novemberben a Ludányi Márton sportcsarnokban akadémistáink 38–23-ra nyertek, most sem lehet más a cél.
U20 – 18:00
Nem mindennapi izgalmakat hoz az első osztályú U20-as bajnokság keleti csoportja: akadémistáink a másodikak, egyetlen ponttal előzik a Ferencváros csapatát. Ha hibátlanul – vagy a Fradinál jobban – teljesítenek a hátralévő három fordulóban, ott lehetnek a négyes döntőben a tabellát utcahosszal vezető PLER-Budapest mellett. Tesznek is a sikerért Hutvágner István tanítványai: múlt szombaton új gólcsúcsot felállítva, 49–17-re győzték le a Mezőkövesd együttesét.
Ebben a korosztályban a Dabas a középmezőnyben található, tizenkilenc mérkőzésükön hétszer győztek, egyszer döntetleneztek és tizenegyszer szenvedtek vereséget. Tizenöt pontjuk van, hetedik helyüket a kettővel kevesebb pontot gyűjtő Békéssel szemben kell megvédeniük. Az őszi idényben játszott mérkőzésen a dabasiak szereztek vezetést, de sikerült fordítani, így végül U20-asaink 39-32-re győztek. A négyes döntőbe jutáshoz most is erre lesz szükség.




























