Megérkeztünk Svédországba, este edzünk

Vissza
Megérkeztünk Svédországba, este edzünk

Megérkezett a csapat a szállására, a kristianstadi Quality Hotel Grandba. Az ebéd után pihenő a program, este hattól pedig a holnap 19 órakor kezdődő, Kristianstad elleni BL-meccs helyszínén lesz edzés. A svéd időjárás borongósabb a magyarnál, és míg otthon egy szál pulóverben el lehetett indulni, itt már elő kell kerülnie a téli kabátoknak is. A szálloda egy csodaszép kis templom mellett van, ez még új a játékosoknak, mert 2014-ben, az EHF-kupában lejátszott meccsen nem itt lakott a Szeged.

A keretből dr. Szabó István csapatorvosnak Antonia García Robledóval akadt kis dolga, akinek fáj a torka, emellett Piotr Wyszomirski kapus nem teljesen egészséges még (ő a múlt hét végén infúziót kapott), valamint Vladimir Vranjes fájlalja a vállát, miután egy Dzsamali elleni birkózás után ráesett a szombati BL-meccsen.

- A hazai mérkőzést az eredmény alapján viszonylag simán nyertük meg, de biztos, hogy ez egy teljesen másmilyen találkozó lesz. Szerencsére csak kicsit fáj a lábam, szinte teljesen felépültem a talpsérülésemből. Szerdán nyernünk kell, de az biztos, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint szombaton - nyilatkozta Roberto García Parrondo, csapatunk szélsője. 

Közzétéve: 2015.11.17.

TOVÁBBI HÍREK

2023
05/30
Habuczki Tamás: ez a kézilabda ünnepe

Péntek 18.15-kor a bajnoki döntő első mérkőzésén a PICK Arénában fogadjuk a Telekom Veszprém csapatát. Egykori játékosunkkal, Habuczki Tamással beszélgettünk.

2023
05/30
Jegyárusítás a veszprémi meccsre

Június 5-én (hétfő) 18.30-kor a K&H férfi kézilabda liga döntőjének második meccsét a Telekom Veszprém otthonában vívjuk. Jegyinformációk a meccsel kapcsolatosan.

AZ ÖSSZES HÍR